Megmagyarázta Rákay Philip, miért hordták a friss lószart a tempomba járók orra alá (+videó)

Botrány a Kossuth téri tömegbecslő ménesbirtoka körül.

Ideiglenesen állt saját kapuja előtt a konténer – így reagált az ATV Híradójának Rákay „Philip” Kálmán, miután a héten a Momentum arról számolt be, hogy a budakeszi templomhoz hordják a lótrágyát Rákay ménesbirtokáról.

A híradónak Rákay Kálmán elmondta: a forgáccsal kezelt lótrágyát biokertészetekbe szállítják. A fideszes propagandista hozzátette: a templom mellett mindig is istálló volt, az 1700-as években már a papok is azt építettek a kápolna mellé.

„Most sem arról van szó, hogy én tudatosan borsot vagy lócitromot törjek a templomba járók orra alá, tudatosan ide hordatom el valahonnan a lótrágyát, nem erről van szó, arról van szó, ahogy látszik, ez az istállóépület pontosan a templom telekhatára mellett található”

– mondta Rákay.

A híradónak Győri Ottilia, Budakeszi fideszes polgármestere azt állította: hozzájuk nem érkezett panasz, és a probléma szerinte megoldódott.

Az ATV Híradó megkereste a Momentumot is, akik elmondták: ha nem zavarta volna a kirándulókat Rákay trágyája, hozzájuk el sem jut a hír.

Hajnal Miklós kiemelte: sikerként könyvelik el, hogy már nincs ott a konténer.

A videót >>IDE KATTINTVA<< éred el.

(atv.hu)

Valódi Hírek