Kijött a személyre szabott pályázat: 35 évre egyetlen kézbe adja a kormány a szemétszállítást

Kormányváltás előtt még gyorsan néhány koncesszió.

420 hónapra, azaz 35 évre adja oda a hulladékgazdálkodási koncessziót a kormány egyetlen pályázónak — ez derül ki a felhívásból, amely az európai közbeszerzési értesítőben jelent meg.

Fekete-Győr András közösségi oldalán részletezte, milyen következményei lehetnek a lépésnek, ráadásul a jelentkezőknek 12 nap alatt kell beadniuk a pályázatokat, ami nem felel meg az uniós feltételeknek.

„MINDENT VISZNEK: A HULLADÉKGAZDÁLKODÁST IS KISZERVEZI A FIDESZ

A Fidesz 35 évre kiszervezné a hulladékgazdálkodási jogokat. Nem is akárhogy: összesen

12 nap jelentkezési időt adtak egy 35 évre szóló kizárólagos koncesszori pályázatra.

Magyarország teljes területének hulladékgazdálkodási joga mellett az óriási állami támogatások is a pályázat egyetlen nyerteséhez kerülnek majd.

A kiírás precíz és pontos, egyrészt a feltételeket a MOL-on kívül egyetlen pályázó sem tudja majd teljesíteni, másrészről pedig 2021. szeptember 9-t jelölték meg beadási határidőnek, azaz 12 munkanapot adtak egy 35 évre szóló koncesszori pályázatra. Ez elég egyértelműen

szembemegy az Európai Unió irányelveivel.

Persze meglepődni nem kell, régóta egyértelmű, hogy mindent vinni akarnak a bukás előtt: ahogy az egyetemeinket is olyan alapítványokba szervezték ki, amelyek működését és joggyakorlását több évtizedre biztosították be, most a hulladékgazdálkodási jogokat is maguknak akarják.

A lopás, az állami funkciók magánosítása már nem a kivétel – az utolsó évre ez lett a Fidesz politikájának a lényege.”

Valódi Hírek