Felháborító: Harmadik oltásként is a hatástalan kínai vakcinát adják magatehetetlen, demens betegeknek

Amikor azt hittük, hogy ezt már csak nem merik megcsinálni.

Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán vasárnap arra, hogy a kormány a magatehetetlen, idős embereknek harmadik oltásként is az idősek negyedénél bizonyítottan hatástalan Sinopharm vakcinát adja.

A képviselő nem csak a pofátlanságra mutat rá a bejegyzésben, hanem arra is, hogy minderre a propagandasajtó még büszke is, hiszen a Tolna megyei híroldalon büszkén hirdetik, hogy Nagymányokon, az Őszikék Szociális Intézményben harmadjára is a kínai oltást adják be az időseknek.

„Ennél nagyobb aljasságot már nemigen lehet elképzelni: kormány a magatehetetlen, idős, demens embereknek HARMADSZORRA IS A KÍNAI VAKCINÁT adja. Az MTI tudósítása szerint ez történt például a váraljai idősek otthonába.

Ma már bizonyított tény, hogy a kínai vakcina a 60 év felettiek negyedénél nem biztosít védettséget. Tudományos konszenzus van arról – még a minisztérium ajánlása is az –, hogy azoknak az idős embereknek, akiket kínai vakcinával oltottak,

harmadik oltásnak más típusú ajánlott.

Képtelenség felfogni, hogy a demens, idős embereken miért nem így jár el a kormány. El akarja passzolni a senkinek sem kellő vakcinát, amiből méregdrágán vettek milliókat? Vagy kísérletez azokon az embereken, akik biztosan nem fognak panaszkodni? Hátha mégis hatni fog a harmadik kínai azoknál, akiknél kettő nem hatott?

Hátha így jobban el tudja majd adni az itthon felesleges több millió kínait?

Elképesztő aljasság, és ezt akkor is ki kell mondani, ha majd emiatt az ocsmány propagandasajtó ismét oltásellenesnek titulál – de nem maradhatunk csendben!

A propagandasajtó még büszke is rá.”

(kiemelt kép: mti)

Valódi Hírek