Örülhet a Fidelitas: Elkezdték lekaszálni a méhlegelőket Budapesten

Legalább is azokat, amiket a Fidesz ifjúsági társszervezete meghagyott.

„Kaszálunk a kijelölt méhlegelőkön is. Úgy ahogyan azt februárban megterveztük” – közölte a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész.

Bardóczi hozzátette, Budapesten 22 olyan vadvirágos foltot hagytak meg tavasszal, ezt évi 1-2 alkalommal kaszálják, jellemzően az elvirágzás utáni időre, a magérés időszakára időzítve.

„A kaszálék egy darabig helyben marad, míg ki nem peregnek a virágmagok. Így áll vissza szép lassan, évek alatt a természetes gyep, az élőhely a monokultúrás gyepből”

– írta a főtájépítész.

Mint írja, Budapesten vanna olyan helyek, ahol magas az élőhelyen található rovarok száma, ezért ott a kaszálás sávosan történik meg.

Ilyen helyszín például a Hegyalja úton a Gellért-hegy lejtője is. Ez a sávos kaszálás biztosítja a folyamatos élőhely fenntartást: így az egyik folt kaszálása elől már a másik folt másodvirágzásban lévő területére tudnak átmenekülni a beporzók.

Bardóczi szerint ennek köszönhetően a Gellért-hegy egésze egyszerre közpark és természetvédelmi terület is.

A főtájépítész beszámolt arról is, hogy a vadvirágos rét koncepciónak köszönhetően

visszatért a rétre egy védett növényünk: a budai imola.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy nem tetszett mindenkinek a FŐKERT vadvirágos koncepciója.

A Fidelitas önkéntesei ugyanis június végén benzines fűkaszával letarolták a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert által kezdeményezett Vadvirágos Budapest program egyik méhlegelőjét, mivel állításuk szerint az csak egy “magasra nőtt gaz-erdő”. Később kiderült, hogy a Fidelitas a Görzenál melletti országzászlónál található, egyébként forgalom elől teljesen elzárt, alig használt, méhlegelőnek kijelölt foltot kaszálta le.

A Főkert az ezzel kapcsolatos bejegyzésében arról is beszámolt, hogy a Fidelitas fiataljai méhlegelő-pusztítás közben jelentős károkat okoztak és több hibát is véttetek.

Így többek között szemetet és műanyag zsákokban összegyűjtött kaszálékot hagytak maguk után, sőt az egyik fa törzsébe is belevágtak.

Ezért arra kérték az önkénteseket soha ne vágjanak bele szaktudás vagy szakmai egyeztetés nélkül egy közterületen található zöldfelület fenntartásába. Azt is hozzátették akkor: a kijelölt területen sokszínű növényvilág van (volt) alakulóban.

Valódi Hírek