Megvan, kihez kerülnek októbertől a dohánykoncessziók

Ők felelnek majd többek között a pályázatok elbírálásáról és a szerződéskötésekről is.

Október 1-jétől megszűnik az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., amelynek helyét a 100 százalékos állami tulajdonban lévő vállalat legtöbb feladatát a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága veszi át – derült ki a frissen megjelent Magyar Közlönyből.

Az átvétel felelőseként a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, Mager Andreát jelölték ki.

A rendelet szerint

  • a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírásáért és elbírálásáért,
  • a koncessziós szerződések megkötésének (módosításának, megszüntetésének) előkészítéséért,
  • a koncessziós szerződésekből eredő számlázási feladatok, illetve a koncessziós szerződésekkel összefüggő követeléskezelési feladatok ellátásáért (az azonnali beszedési megbízás kivételével)

október elsejétől a tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnöki Kormányiroda felel.

A Miniszterelnöki Kormányirodát 2018-ban, közvetlenül Orbán Viktor alatt működő, egyfajta harmadik kancelláriaként hozták létre. Élére júliusban Bordás Gábor került, aki Biró Marcellt váltotta.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek