Kimondta a bíróság: Pert vesztett az Orbán-kormány az MVM-Mészáros ügyben, erre kötelezték őket

Ki kell adniuk az adatokat.

Az elsőfokú bíróság a héten, megismételt eljárás kereteiben arról döntött, hogy az MVM tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek – az energiaügyi tárcát vezető Lantos CsabánakTóth Bertalan megkeresésére 15 napon belül kitakarás nélkül ki kell adnia az állami energiacsoporttal kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatokat – tudta meg a Népszava az MSZP frakcióvezetőjétől.

Így újabb lökést kapott a Mátrai Erőmű vitatott megvásárlásának ügye, amelynek során az állami MVM Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől több tízmilliárd forintért megvásárolta az igencsak leamortizált állapotban lévő légszennyező áramtermelőt.

Emlékeztettek, a szocialista politikus kérésének Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős egykori miniszter hivatala, majd a jogot megöröklő innovációs és technológiai, később technológiai és ipari, tavaly óta pedig energiaügyi tárca, a legkülönfélébb módokon álltak ellen: például különbséget tettek „részvényesi” és „tulajdonosi” határozatai között.

Tóth Beralan az adatkiadási per elején megkapta az MVM-mel kapcsolatos, nem minősített határozatok címeit, azonban a politikus azok tartalmára is kíváncsi volt. Ezután az alperes fokozatosan 426 ezer forintra emelte költségtérítési igényét, főképp a kért iratokkal kapcsolatos kitakarások költségére hivatkozva – írták.

Tóth Bertalan ugyanakkor nem igényelte a kitakarást,

de ezt a bíróság első- és másodfokon is helyben hagyta,

54 ezer forint költségtérítést méltányosnak ítélve. A Kúria idén januárban a költségtérítéssel kapcsolatos kétségei miatt visszautalta a döntést első fokra.

A Fővárosi Törvényszék most mégis kitartott másfél évvel ezelőtti döntése mellett.

Tóth Bertalan a lapnak elmondta: üdvözli az újabb, számára kedvező ítéletet.

„Több mint két éve titkolózik az Orbán-kormány a Mátrai Erőmű túlárazott, mutyigyanús megvásárlásának körülményeiről és az MVM-mel kapcsolatos kormányzati tervek részleteiről”

– mondta a politikus, aki minderről Facebook-oldalán is beszámolt.

Így a bíróság első- és másodfokon is adatkiadásra kötelezte az időhúzásra játszó Orbán-kormányt.

Azonban a kabinet felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely idén januárban, az ügy „különös bonyolultsága, vagy kiemelt társadalmi jelentősége” miatt, ötfős tanácsban eljárva, az ítéleteket hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Ebben a megismételt eljárásban született meg az új, tartalmában viszont az előzővel megegyező ítélet.

Tóth Bertalan közölte, most elvárja Lantos Csaba minisztertől, hogy 15 napon belül tegyen eleget a bírósági döntésnek és 54 ezer forint ellenében adja át neki az igényelt MVM-es dokementumokat.

„Mindenkinek joga van tudni, miért, hogyan és kinek akarta átjátszani a Fidesz nemzeti vagyonunk egyik legértékesebb részét, vagy milyen döntésekkel szivattyúzták ki a közpénzt az állami cégből.

Elvárom, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter teljesítse a bíróság ítéletét, tartsa be a törvényeket és

fejezze be az alaptalan titkolózást!”

– írta közösségi oldalán a politikus.

(Tóth Bertalan/Facebook)

Valódi Hírek