Dobrev Klára bejelentette: Újra fogják nyitni a tárgyalásokat a Norvég Alapról, hogy a civilek megkapják a támogatásokat (+videó)

Gondoskodni fognak róla, hogy újra jöjjenek a Norvég Alap támogatásai Magyarországra.

Beszámoltunk róla, hogy a norvég külügyminisztérium szerdán egyértelművé tette, hogy Magyarország számára nem csak csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett a 77 milliárd forintos támogatás.

A külügyminisztérium ugyanis a Népszava megkeresésére azt közölte:

„Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014-2021-es forrásai”,

holott a Miniszterelnökség még múlt héten is azt a látszatot keltette, hogy a pénz még megmenthető.

„Orbán Viktor nem fontosak azok a szegény gyerekek, akiknek az oktatását, az étkeztetését, az életét lehetne megoldani ebből a pénzből, nem fontosak azok a magyarok, akiknek ezrei panellakásokban „főnek meg” a hőségtől, mert nem jut pénz panelrekonstrukcióra.

Ebből a 77 milliárdból kétszer lehetne megmenteni a Velencei-tavat

– mondta el Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje a szerda sajtótájékoztatóján.

Mint mondta: ez a pénz jár a magyar civil szervezeteknek, a magyar állampolgároknak, a magyar kisvállalkozóknak.

„Orbán Viktor kijelentette, ha ő és az oligarchái nem tehetik zsebre ezt a pénzt, ha nem ő mondhatja meg, hogy ki kaphatja meg ezt a pénzt, akkor inkább senki ne kapjon belőle”

– tette hozzá Dobrev, aki szerint ugyanez történik az uniós támogatásokkal is.

„Jövő áprilisban, a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként az egyik legfontosabb dolgomnak tartom, hogy újratárgyaljam ezeket a szerződéseket, hogy újra megnyíljon a Norvég Alap, hogy a civilek megkaphassák azokat a támogatásokat, amelyekre szükségük van”

– jelentette ki a DK miniszterelnök-jelöltje, hozzátéve kormányváltás után újra jönni fognak Magyarországra a norvég alap pénzei, mert nem fognak ragaszkodni ahhoz, hogy a pénzeket ők osszák el.

A teljes videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek