Választási szakértő: Több sebből vérzik a népszavazás, mivel már az azt szabályozó törvény is alkotmányellenes

Tipikus Fidesz-tempó.

Az országos népszavazási törvény úgy van megkonstruálva, hogy kizárólag olyan országos népszavazást lehessen tartani, amellyel a Fidesz politikailag egyetért — mondta Tóth Zoltán választási szakértő a Hírklikknek a kormány által „gyermekvédelmi”-nek nevezett népszavazásról.

Beszámoltunk arról, hogy a kormány összes, a melegellenes törvény legitimációját szolgáló kérdését hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság pénteken.

Tóth szerint a népszavazás több sebből is vérzik, többek közt azért, mert

a népszavazási törvény nem egy semleges törvény.

Hozzátette, a népszavazási törvény úgy van kitalálva, hogy a Fidesznek kedvezzen, és a Nemzeti Választási Bizottság létesítése is egyoldalúan történt, hiszen ott a Fidesz által delegált tagok mindig többségben lesznek.

A törvény továbbá alkotmányellenes is, mivel

különbséget tesz

a kormány által kezdeményezett népszavazások és a választópolgárok által kezdeményezett népszavazások között.

A kormány által kezdeményezett népszavazásokat ugyanis heteken belül is kiírhatják, addig a választópolgárok által kezdeményezett népszavazások kiírásának van egy határozott eljárási rendje.

Tóth ugyanakkor azt gondolja, hogy a kormány azért hergel az LMBTQ-közösség ellen, mert mindig is „puha” ellenfeleket kerestek, akik kevésbé képesek érdekérvényesítésre.

Ennek ellenére úgy véli, hogy ez a hergelés nem sikeres.

 

Valódi Hírek