Kiderült, miért maradt el a szokásos pénteki Orbán-interjú

Mindenki megnyugodhat, nyomós oka volt.

Akik minden pénteken reggel már 7 körül tűkön ülve várják, hogy mit fog mondani Orbán Viktor a Kossuth rádió mikrofonállványának, azoknak ma reggel sajnos csalódniuk kellett.

Bevalljuk, mi is vártuk az újabb kinyilatkoztatást, és szomorúan vettük tudomásul, hogy elmaradt.

Aztán az is kiderült, hogy miért.

A miniszterelnök ugyanis a Formula-1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja — erről Havasi Bertalan sajtófőnök tájékoztatta az MTI-t.

A tárgyalófelek Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztossal közösen áttekintették a magyarországi

autó-motorsport fejlesztésének

további lehetőségeit, a kapcsolódó terveket.

A „királykategória” versenyzői 1986 óta minden évben visszatérő vendégek a Hungaroringen, a mogyoródi pályára a második leghosszabb ideje látogat el a sorozat megszakítás nélkül. A tavaly kötött megállapodás alapján 2027-ig biztosan számíthatunk az F1 legjobbjainak hazai megmérettetéseire — emlékeztetett a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A megbeszélésen közlekedésbiztonsági kérdésekről is egyeztettek; Magyarország célja, hogy radikálisan csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.

Szóba került, hogy a magyar kormány a teljes autóipari szektorra is fokozott figyelmet fordít, hiszen hazánk számára kitörési pontot jelent a jövő mobilitása és az akkumulátorgyártás.

Az ágazathoz szorosan kapcsolódó autó- és motorsport pedig a legújabb innovációk bölcsője.

(Nyugati Fény/mti)

Valódi Hírek