Az államtitkár úgy tudja, a kormánynak hála egekben vannak a fizetések

Vajon melyik csatornát nézi?

Magyarországon a bérek a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában is emelkedtek, ezt támasztja alá, hogy az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600 forint volt, ami 9,4 százalékos növekedés éves összevetésben — mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkozástatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a KSH legfrissebb adataira reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteki közlése szerint májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt.

Bodó Sándor hozzátette, a béremelkedések hátterében főként az áll, hogy 2010-óta a minimálbér 73 500 forintról, 167 400 forintra, a garantált bérminimum 89 500 forintról, 219 ezer forintra nőtt.

A minimálbér és a garantált bérminimum pedig a többi bért is felfelé tolta. Mindez mögött

kormányzati döntések állnak,

hiszen a munkaadókat terhelő járulékok folyamatosan csökkenek.

A béremelkedés folytatásához a jövőben új kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek új impulzust, új lendületet adnak, erről szól a mostani nemzeti konzultáció is, amelyben kérdés, hogy mi legyen a minimálbérrel és a garantált bérminimummal. Várhatóan ősszel, az év vége felé megszületnek azok a döntések, amelyek biztosítani tudják a további növekedést — mondta Bodó Sándor.

(via mti)

Valódi Hírek