Szijjártó bejelentette: Újabb lélegeztetőgépeket adományoznak el, ezúttal egy kelet-ázsiai országnak

Mongólia is kap a tartalékolt lélegeztetőgépekből.

Magyarország 33 lélegeztetőgépet adományoz mongóliai kórházaknak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Batmunk Batceceg mongol külügyminiszterrel közösen tartott ulánbátori sajtótájékoztatóján csütörtökön, a készülékek átadását követően.

A miniszter az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy a világjárvány eddigi hullámaiból tanulva Magyarország megteremtette a védekezéshez szükséges, kritikus fontosságú eszközök saját gyártási kapacitását,

így például lélegeztetőgépeket is tudunk gyártani Magyarországon, és ennek köszönhetően baráti országoknak is tudunk segíteni.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar lélegeztetőgépek 3 központi klinikára, 9 fővárosi kórházba és 21 megyei központi kórházba kerülnek.

A miniszter szerint a világjárvány Magyarországot és Mongóliát is komoly nehézségek elé állította.

„Sajnos a járványnak nincs vége, éppen támad a negyedik hullám. Ennek letörésének kulcsa a felkészültség” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy egy ország felkészültségéhez két dolog kell: egyrészt a lakosság beoltása, másrészt az, hogy az egészségügyi ellátórendszer készen álljon.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország és Mongólia kapcsolatait a kölcsönös tisztelet határozza meg, és bár a két országot földrajzilag nagy távolság választja el egymástól, mégis szoros gazdasági és kereskedelmi együttműködés jött létre. Magyarország azon 6 EU-tagállam egyike, amelynek nagykövetsége van Ulánbátorban – emlékeztetett a tárcavezető.

A miniszter azt is kiemelte, hogy

az Eximbank 60 millió dolláros hitelkerettel segíti a magyar-mongol vállalatközi együttműködést.

Hozzátette, hogy a tavalyi rendkívül nehéz évben is 19 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, a Richter 70 féle gyógyszerrel van jelen a mongol piacon, magyar vállalatok pedig 57 millió dolláros projekt keretében építik fel Mongólia állatorvosi oltóanyaggyárát, és az elmúlt 6 esztendőben 500-nál is több mongol hallgató iratkozott be magyarországi egyetemekre.

Batmunk Batceceg mongol külügyminiszter köszönetet mondott a magyar segítségért, és elmondta, hogy a világjárvány átvészeléséhez elengedhetetlenek a közös erőfeszítések és a kölcsönös segítségnyújtás.

Legutóbb az derült ki, hogy öt országnak összesen 380 lélegeztetőgépet küldött a Külgazdasági és Külügyminisztérium februárig.

A lélegeztetőgépeket egyébként csillagászati összegbe kerül tárolni. A kormány a gépeket a Teva Gyógyszergyár Zrt. korábbi, időközben gazdát cserélt gödöllői telephelyén parkoltatja, a bérleti díj pedig

havonta 165 ezer euró + áfa, vagyis havi 74,3 millió forint, amire havi 29 ezer euró + áfa (13 millió forint) összegű üzemeltetési díj, valamint 3,1 millió forintos rezsiátalány rakódik.

(via mti)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/07/16/titkolozas-rejtegetes-simli-gigantikus-mutyi-a-soha-nem-hasznalt-magyar-szabadalmu-lelegeztetogepek-korul

Valódi Hírek