Kiderült: Gigantikus mutyi van a soha nem használt, magyar szabadalmú lélegeztetőgépek körül

Valaki ezen is hatalmasat kaszált.

Hadházy Ákos közösségi oldalán számolt be arról pénteken, hogy a Belügyminisztérium cége nem engedte neki megnézni azt az 500 darab lélegeztetőgépet, amit állítólag magyar szabadalom alapján gyártottak le.

A képviselő korábban már egyszer érdeklődött ezekről a gépekről, akkor arra volt kíváncsi, mennyibe került nekünk ez az 500 gép, választ azonban nem kapott.

Az mindenesetre kiderült, hogy a gépeket

azóta sem használták,

azok egy raktárban porosodnak.

A gépekre kötött szerződések nem kerültek ki a cég honlapjára sem akkor, sem azóta, Hadházy óriási simlit sejt az ügy mögött:

„Mélyen felháborító, de nagyon sokat elmondó tény: a belügy cége (BM Heros Zrt) megtagadta, hogy megtekinthessem azt az 500 lélegeztetőgépet, amit ÁLLÍTÓLAG a Műegyetem szabadalma alapján legyártottak és ÁLLÍTÓLAG valamilyen raktárban porosodik.

Így továbbra sem tudok meggyőződni arról, hogy ezek a készülékek valóban léteznek.

Több olyan információt kaptam, hogy van belőlük valamennyi, de azok is valójában csak egy bumszli dobozba berakott kínai gépet jelentenek. A gyanút tovább erősíti, (ezért is szerettem volna mindenképp megtekinteni a szerkentyűket ) hogy a belügy cége arról sem árult el semmit, hogy

mennyiért és milyen beszállítókkal készültek el ezek a gépek.

Az sem szól a gépek megléte mellett, hogy a propaganda fotók kifejezetten egy Patyomkin üzem, egy kirakat benyomását keltik: a teljesen indokolatlan hatalmas sterilitás mellett kis túlzással néhány csavarhúzót látunk az asztalokon az „elkészült” csodamasinák mellett. Még véletlenül sincs a képeken olyan ketyere, amelyikről levették volna a búrát.”

Valódi Hírek