Nagy gond lehet a keleti vakcinák magyar engedélyeivel — Az OGYÉI inkább vállalja a pert, de nem adja ki a dokumentumokat

Gyanús.

Nem adta ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az orosz valamint a kínai koronavírus-vakcina magyarországi engedélyezésének dokumentumait.

— írta meg a Népszava.hu.

A magyarországi Transparency International (TI)

februárban kérte Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos iratokat.

„Szerintünk az OGYÉI jogsértést követett el, amikor indokolás nélkül kért magának 15 nap helyett 90 napot a válaszadáshoz, ezért úgy döntöttünk, várakozás helyett azonnal a bírósághoz fordulunk”

— mondta Ligeti Miklós a szervezet jogi ügyvezetője a Népszavának.

Az első tárgyaláson az OGYÉI képviselője azt mondta, kiadják a kért dokumentumokat, ha szüneteltetik a pert. A jogvédő szervezet ezt elfogadta, a dokumentumok helyett újabb levélben közölte az OGYÉI:

inkább mégis a per folytatása mellett döntöttek.

Mind az orosz, mind a kínai vakcinát erős kormányzati sürgetés után, szakértők aggályai ellenére engedélyezték az OGYÉI-nél.

Valódi Hírek