Ez aztán az összehasonlítás.
Hosszú, cirkalmas írással jelentkezett a Magyar Nemzetben az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós és szerzőtársa, Farkas Vajk, amely a köztársasági elnöki intézményről hivatott szólni, valójában azonban egy Áder Jánost dicsőítő, prózában írt himnusz lett belőle.
Rövid történelmi kitekintés után a lényegre is térnek, ám előtte még leszögezik:
„Magyarországon a köztársasági elnök nem részese a végrehajtó hatalomnak, attól független, pártpolitikától semleges intézmény, amelynek betöltője nem visel politikai felelősséget sem”,
hozzátéve, hogy az államfő a nemzet egységét fejezi ki, illetve
a demokratikus működés felett őrködik.
Azt azonban bevallják, hogy a demokratikus állami működés lényege
„új értelmet nyert a Nemzeti hitvallásban foglaltak és az Alaptörvény határozott, értékorientált deklarációi által”.
Ezután Áder János eddigi munkáját méltatja a szerzőpáros, emlékeztetve, hogy az államfő 2012. május 10-én kezdte szolgálatát, második ötéves mandátuma jövő májusban ér véget, és az alaptörvény értelmében az Országgyűlés új személyt választ majd helyére.
A szerzők szerint Ádernek két jelentős kihívással kellett szembenéznie az elmúlt években. Egyrészt érvényt kellett szereznie az „Isten, haza, család” hármas egységén alapuló értékrendszernek, másrészt
„fokozott provokációval szembenézve kellett bizonyítania azt, hogy az állam legfelső szintű képviseletében valóban
minden magyart képvisel.”
Szánthóék úgy vélik, Áder mindkét kihívásnak kiválóan megfelelt. A korábbi elnökökről szólva megjegyezték, hogy egyedül Göncz Árpád volt az, aki úgy táncolt, ahogy az SZDSZ fütyült. Szó szerint így fogalmaznak:
„Az elődök közül egyértelműen Göncz Árpád volt az, aki esetében a köztársasági elnöki intézmény egy volt a napi politika eszköztárában: megválasztásától fogva az őt jelölő SZDSZ delegáltjaként viselkedett, amelynek érdekeit kifogástalanul érvényesítette.
Előbb Antall Józseffel szemben tett meg mindent a kormányzás – és ezzel a rendszerváltoztatás befejezésének – ellehetetlenítéséért (jó példa erre a taxisblokádban, az igazságtételben vagy a médiaháborúban betöltött dicstelen szerepe) majd az MSZP–SZDSZ-kormány idején
a posztkommunista hatalomátmentés cinkosa lett.
Göncz „jutalma” az volt, hogy az akkor szinte monopolhelyzetben lévő, a régi hálózati emberek által uralt baloldali média tudatosan felépítette számára az „árpi bácsis” imázst. (Karakter)gyilkos pontossággal írt annak idején az akkor még józan belátással rendelkező Debreczeni József a néhai államfő görcsös önigazolási vágytól vezérelt „grószfateros”, tévéreklámos, bulvársajtós népszerűség-kergetéséről.”
Ezután hosszú összehasonlítás következik, hogy melyik elnök hányszor emelt vétót az Alkotmánybíróságnál, majd arra a következtetésre jutnak, hogy
Áder jól végzi a munkáját,
ezt pedig az is bizonyítja, hogy a melegellenes törvény ellen viszont nem emelt szót.
„Azt az állítást pedig, hogy a köztársasági elnök jól végzi a munkáját, csak erősítik azok a példák, amikor adott esetben tartózkodott a „beavatkozástól” – hiszen az Alaptörvény szövege számos, társadalompolitikailag fontos ponton módosult a korábbi Alkotmányhoz képest. Ilyen a mostani gyermekvédelmi törvény is. A köztársasági elnök a törvény szövegéből kiindulva éppen az Alaptörvény nyújtotta értékkészletre (család és gyermekek védelme) is hivatkozva írta alá a jogszabályt, és nem engedett a valótlanságokon alapuló mesterséges hisztéria befolyásának döntése meghozatala során”
— fogalmaznak.
