Most érkezett: Tüntetést szervez a Momentum a lehallgatási botrány miatt

A Momentum felhívásához több ellenzéki párt is csatlakozott.

Beszámoltunk róla, hogy megfigyelési botrány vasárnap robbant ki, amikor a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként megírta, hogy már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek, így többek között újságírók, ellenzéki politikusok és ügyvédek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.

A kormánytagok azóta jellemzően egymásra tologatják a felelősséget, a témát pedig terelik: sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta senki a kormányból, hogy az állam valóban vett a szoftverből és használta is azt.

Az elmúlt egy hetet meghatározó kémbotrány miatt a Momentum szombat délelőtt bejelentette:

2021. július 26-a hétfőre a Terror házához közös tiltakozást szervez, amelyhez már több ellenzéki párt is csatlakozott.

„A Fidesz gyakorlatilag ugyanúgy viselkedik, mint a szocializmus idején a pártállam. Nem elég, hogy a hozzá hű oligarchákat hízlalja, a független állami intézményeket hozzá hű káderekkel tölti fel, ellenőrzése alá vonja a médiát, vagy mint a tanácsrendszerben, a központi pártvezetés dönti el, hogy melyik város mennyi pénzt kap.

Most már abban is a szocialista pártállam nyomdokaiba lép, hogy az általa veszélyesnek titulált újságírókat, ellenzéki politikusokat, aktivistákat lehallgatja, megfigyelteti.

Nem tűrjük, hogy a magyar embereket a saját országukban a saját kormánya kezelje bűnözőnek és terroristának!

2021. július 26-án ezért a Terror Háza elé hívjuk mindazokat, akik nem kérnek a Fidesz rendőrállamából, a pártállami módszerekből! Akik kiállnak a demokrácia és egy szabad ország mellett!

Vonuljunk együtt a Fidesz Lendvay utcai székháza elé és mutassuk meg: nem hagyjuk, hogy a Fidesz a magánéletünket is ellopja!”

– írta felhívásában a párt.

A tüntetés Facebook eseménye ezen a linken érhető el.

Valódi Hírek