Kutatás: A budapestiek 91, a falusiak 77 százaléka is súlyos ügynek tartja a fideszes lehallgatási botrányt

Átment a sztori.

A magyarok csaknem kétharmada hallott a Pegasus-botrányról, az ügyet pedig a megkérdezettek több mint fele nagyon súlyosnak értékeli — derült ki az Opinio 990 főn végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit az Euronews rendelt meg.

A felmérést okostelefonnal rendelkező 16-59 évesek körében végezték. A megkérdezettek csupán 10 százaléka tartotta a Pegasus-ügyet jelentéktelennek.

A fővárosiak 91 százaléka, a falvakban élők 77 százaléka tartja súlyosnak a lehallgatásokat.

Több mint 70 százalék szerint ezek a cselekmények hátrányosan hatottak a megfigyeltek életére.

A megkérdezettek 41 százaléka biztosra veszi, túlnyomó többségük pedig elképzelhetőnek tatja, hogy a kormány áll a megfigyelések mögött.

Hogy az ügynek politikai következményei is lesznek, azt a válaszadók közül kétszer annyian gondolták elképzelhetőnek, mint amennyien úgy vélik, hogy ez nem valószínű.

A válaszadók 14 százaléka szerint a kormányoldal fog profitálni ebből, 28 százalék pedig úgy gondolja, hogy az ellenzék számára előnyös az ügy.

22 százalék szerint ennek a botránynak sem lesz hatása a választások eredményére.

 

Valódi Hírek