Lépett a főügyészség: Nyomozást rendeltek el a fideszes kémbotrány ügyében

Észbe kaptak.

Jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Pegasus-botrányban — tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A nyomozás feladata annak megállapítása, hogy

történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény

— áll a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben.

A megfigyelési botrány vasárnap robbant, amikor a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként megírta, hogy már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.

A célpontként kiválasztott emberek között tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetükhöz tartozó személyek is voltak.

A kormánytagok azóta jellemzően egymásra tologatják a felelősséget, a témát pedig terelik: sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta senki a kormányból, hogy az állam valóban vett a szoftverből és használta is azt.

 

Valódi Hírek