DK: Figyelmeztetjük Orbánt, nem hagyjuk, hogy kivezessék Magyarországot az EU-ból (+videó)

A párt szerint Dobrev Klára lesz a garancia arra, hogy Magyarország az EU tagja marad.

„A héten derült ki, hogy az Európai Unió megelégelte a kormány lopásait és a magyar demokrácia lerombolását, ezért leállította az uniós támogatások folyósítását. Tegnap Orbán Viktor, ma Gulyás Gergely tett úgy, mintha ez a helyzet nem a tíz éve tartó féktelen lopás miatt történt volna, hanem pedofiltörvénynek csúfolt, valójában homofób törvény miatt”

– mondta Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A második jogállami jelentésből viszont hét elején kiderült, az Európai Bizottság azért nem fogadta el a magyar helyreállítási tervet, mert a kormánytól igazságügyi reformot és és megfelelő garanciákat vár arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt korrupciós ügyeket megfelelően ki is vizsgálják a nemzeti hatóságok.

„Ma azért nem jön uniós pénz, mert Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és az Orbán-család munka nélkül akartak az ország leggazdagabb embereivé válni. Miattuk nem jön uniós pénz, bármilyen Magyarország elleni háborút is hazudik Gulyás Gergely vagy Orbán Viktor”

mondta el Dobrev Klára szóvivője.

Hozzátette:

a Demokratikus Koalíció ezért arra figyelmezteti Orbánt, nem hagyják, hogy kivezzessék az országot az unióból.

„Tudjuk, hogy az eddigi egyetlen visszatartó erő a kormány előtt az ellopható uniós pénz volt, most pedig ez az akadály elhárult. A DK ezért figyelmezteti Orbánt, az, hogy többet nem lophat az EU-ban, nem azt jelenti, hogy kivezetheti az unióból”

– mondta Rónai, aki szerint a 2022-es választásokon a magyarok Orbán és az EU között fognak választani.

„Dobrev Klára lesz a garancia arra, hogy Magyarország az EU tagja marad”

– tette hozzá a DK-s EP-képviselő.

A teljes videót itt tudod megnézni: