Kiderült: A hatályos törvényeknek sem felelnek meg Orbán népszavazásai kérdései

Orbánék már a látszatra sem ügyelnek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, miután sejtelmes bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán arról, hogy fontos bejelentésre készül, Orbán Viktor szerda délelőtt bejelentette:

népszavazást indítanak a Fidesz által gyermekvédelminek nevezett törvényről.

A miniszterelnöki bejelentésre közleményben reagáltak az ellenzéki pártok. Azt írták: tenni fognak arról, hogy érvénytelen legyen Orbánék legújabb népszavazása.

Szigeti Flóra, a Momentum jogállamisági szakpolitikusa Facebook-bejegyzésében arra világított rá, hogy a népszavazás kérdései formailag nem felelnek meg a törvényeknek:

„A MINISZTERELNÖK OLYAN KÉRDÉSEKET AKAR NÉPSZAVAZÁSRA BOCSÁTANI, AMIK FORMAILAG NEM FELELNEK MEG A TÖRVÉNYNEK

A népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) 9. § (1) bekezdése szerint a népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.

Orbán kérdései mögül felsejlik, hogy az Ofő mennyire

elszakadt a szabadságjogok fogalmától.

Ha tudná még, hol az állam helye, akkor nem dobálná meg a választási bizottságot értelmezhetetlen kérdésekkel:

1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartHASsanak? – LEGALÁBB EGY FELTÉTELES MÓD HIÁNYZIK

2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? – EZ ÉRTELMEZHETETLEN SPECIEL, KI IS FOGJA SZANÁLNI AZ OVB, MERT NEM VILÁGOS, HOGY KIK – EZ PEDIG FELTÉTELES MÓD NÉLKÜL TELJESEN ÉRTELMEZHETETLEN JOGALKOTÁSI SZEMPONTBÓL

3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések? – AZ ELÉRHETŐSÉG ALATT NEM VILÁGOS, HOGY PONTOSAN MIT ÉRT A KORMÁNY: A CSELEKVŐKÉPESSÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁT? ABSZOLÚT KORLÁTOT?

4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? – ALANY NÉLKÜL ISMÉT NEM ELÉG KONKRÉT

5. Támogatja-e Ön, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? – KIK?!

Vajon megvárja Orbán, mire mindez visszapattan a bizottságtól, vagy előállnak majd valamilyen kreatív megoldással a kezdeményezés visszaszívására?

Koncentráljunk inkább a lehallgatási botrányra ehelyett a szánalmas kommunikációs húzás helyett.”

 

Valódi Hírek