Piszkosul felbőszítette Orbánék kémbotránya a Momentumot: Így válaszolnak a kormányzati lehallgatásra (+videó)

Tűrhetetlen a helyzet.

Sajtótájékoztatót tartott Fekete-Győr András és Donáth Anna a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. A Momentum elnöke és a párt európai parlamenti képviselője a sajtótájékoztatóját a Parlament épülete előtt, a Kossuth Lajos téren tartotta.

Fekete-Győr arról beszélt, nem csupán ellenzéki politikusokat, de oknyomozó újságírókat, civil szervezeteket, aktivistákat és egy CEU-s hallgatót is lehallgattak. A politikus elmondta, már megszokták, hogy a különböző megbeszéléseikre nem vihetik magukkal a telefonjaikat, azonban

vállalhatatlannak „és az elmúlt 30 év legsötétebb fejezetének” nevezte, hogy civileket is lehallgattak.

Az elnök kifejezte, még nem élt a pártállami diktatúra legsötétebb időszakában, és nem is szeretné, ha Magyarországon újra eljönne az az időszak, amikor mindenkit megfigyelnek. „Mi olyan korszakot fogunk nyitni 2022 áprilisától, amelyben a nemzetbiztonsági szolgálatok az államrend védelmében, nem pedig valamely párt védelmében lépnek fel, és érdekei képviseletében” — jelentette ki.

Kiemelte, a titkosszolgálatokat meg kell szabadítani a Fidesz fennhatóságától, és az állampolgárokat szolgáló rendszer kiépítését szorgalmazta. Fontosnak tartja, hogy még a kormányváltás előtt kihallgassák az ügyben illetékes politikusokat.

Donáth Anna arról beszélt, hogy a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint amilyennek elsőre tűnhet. Elmondta, a tagállamok lehallgatásra vonatkozó törvényi elemeit még nem hangolták össze, szerinte emiatt pedig könnyen vissza lehet élni a törvény adta eszközökkel.

Az EP-képviselő kifejezte, elfogadhatatlan, hogy civileket figyeltek meg a Pegasus nevű, izraeli fejlesztésű kémprogrammal. Hozzátette, tűrhetetlen, hogy saját hatalmának fenntartása céljából használjon fel egy regnáló kormány megfigyelésre alkalmas eszközöket.

Ismertette, hogy 2021 áprilisáig 499 esetben rendeltek el megfigyeléseket, és ez a tendencia jelentősen magasabb, mint a korábbi években. Donáth kiemelte, bírósági végzés vagy az igazságügyi miniszter,

Varga Judit hozzájárulása kell ahhoz, hogy valakit a tudta nélkül megfigyelhessenek.

Elmondta, ebben az esetben még az illető lakásába is bemehetnek az engedélye nélkül. Azt is kifejtette, a Pegasus nevű szoftver nem csupán lehallgatásra alkalmas, de a képeket és egyéb magánjellegű tartalmakhoz is hozzáférhetnek a szoftver kezelői.

Az uniós politikus szerint kizárt, hogy Orbán Viktor vagy Varga Judit nem tudott a lehallgatásokról, „még akkor is, ha nem a saját nevükkel jegyezték ezeket a megrendeléseket„. Szerinte jogállamban egy igazságügyi miniszternek az emberi jogokat tiszteletben tartó törvényeket kellene hoznia, és azokat meg is kellene védenie.

Kifejezte, a fentiekkel Varga Judit szembemegy, ezért le kellene mondania a miniszterségről. Arról is beszélt, hogy „a kormánymédiában egyetlenegy szó sem esett még erről a botrányról„. (A Mandiner egy nyúlfarknyi cikkben azért megemlékezett az esetről, úgy tálalva azt, mintha csupán „terrorizmusgyanús vagy szervezett bűnözéssel gyanúsított személyeket” figyeltek volna meg — a szerk.)

Donáth szerint nagy félelemre ad okot, ha az államhatalom bárkit a tudta nélkül megfigyelhet, zsarolhat, illetve elnémíthat. A politikus elmondta,

levelet fognak írni az EU-nak,

hogy kiderüljön, hogy lehet egy uniós tagállamban ilyen eszközökkel élni.

A sajtótájékoztatót itt lehet megtekinteni:

(Momentum Mozgalom/Facebook)

Valódi Hírek