MOST ÉRKEZETT: A NAV gigantikus csalás miatt nyomoz a Közszolgálati Egyetem projektjei kapcsán

Ezt már nem hagyhatták szó nélkül.

Új bejegyzést tett közzé Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő közölte, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozni kezdett különösen nagy értékben, üzletszerűen vagy bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem projektjei kapcsán.

A politikus közölte, Polt Péter legfőbb ügyésznek az Európai Unió vizsgálata után tett bejelentést, és ő „kénytelen volt továbbítani a NAV-hoz„. A jelenlegi vizsgálat szerint már a magyar hatóság szerint is fennáll a nagy vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja.

Ez egyrészt jó hír, másrészt viszont nem jelent sokat: az Öveges-program nyilvánvaló csalásainál 7 éve (!!) nyomozgat a NAV, az időhúzás egy szép trükkje, hogy egyik helyről a másikra rakosgatják át az aktákat. Az sem jó ómen, hogy a NAV elnöke az egyik leginkább dokumentált korrupciós botrány, a Microsoft-ügy érintettje.

Az meg még szebb, hogy a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem” rektora,

aki az elcsalt milliárdokért felelős, most a Kúria (legfelső bíróság) elnökhelyettese lett

— írta a képviselő a posztjában.

Hadházy Ákos teljes bejegyzését itt lehet megtekinteni:

(Hadházy Ákos/Facebook)

 

Valódi Hírek