Hivatalos: Szanaszét perli Orbán hazug szennymédiáját Gyurcsány Ferenc

Ez sokba fog kerülni a Fidesz-médiának.

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtökön a kormánymédia átlépett egy vörös vonalat, amikor azt állították egy „cikkben”, hogy Gyurcsány Ferenc ittasan tartott utcafórumot Gyöngyösön.

Azóta a DK elnöke is reagált az aljasságra, kiemelve, hogy perelni fog, amit a DK Sajtóirodája most meg is erősített.

Lapunkhoz is eljuttatott közleményüket változtatás nélkül közöljük:

„Miközben se szeri se száma a rendezvényeknek és fényképeknek, amelyeken Orbán Viktor gurít le egy kupicával, a gyurcsányozás új szakaszba lépett. Most arra vetemedtek a vesztett perekben rekorder fideszes portálok, hogy gyöngyösi utcafóruma kapcsán részegnek nevezték a DK elnökét.

Megértjük, hogy a Fidesz aggódik,

hiszen Magyarország romokban, az ellenzéki együttműködést nem tudják megbontani, és a Demokratikus Koalíció is erősödik, de ez már minden határon túlmegy. A bántóan primitív gyurcsányozásnak is van határa.

Ezért Gyurcsány Ferenc

mindenkit beperel,

aki részegnek, ittasnak titulálja. Elég volt a hazugságból!

Sokba fog kerülni a rágalmazás a cikkek szerzőinek és a hazugsággyárként működő szerkesztőségeknek is.”

Gyurcsány a Telexnek azt mondta: mindenki menjen a pokolba, aki szerint igazak a rágalmak.

„Ez a Gyurcsány alkoholista-balhé megy velem már egy ideje, de meg kell mondjam, hogy jó néhány hónap óta egy megveszekedett korty alkoholt nem ittam, absztinens lettem és nem is tagadom, részben épp azért, hogy ne kelljen nekem ezzel foglalkoznom”

— fogalmazott.

Valódi Hírek