Három és fél milliárdos kártérítést követelnek a kormánytól a koronavírusban elhunytak rokonai

Lombardiában.

Jelképes százmillió euró, vagyis több mint három és fél milliárd forint kártérítést követelnek az olasz kormánytól és az egészségügyi hatóságoktól a Lombardia tartományban az új koronavírus-járvány terjedése kezdetén meghalt betegek családtagjai a római bíróságon csütörtökön kezdődött perben.

A halottaiknak igazságot követelő rokonok a bíróság épülete előtt úgy nyilatkoztak, az igazságszolgáltatástól várnak választ a politikától megválaszolatlan kérdésekre.

„Tudni akarjuk, meg lehetett volna menteni a szeretteinket”

— mondta egy férfi a sajtónak.

A 2020 februárjában Covid-19-ben elhunyt ötszáz beteg családjai indítottak csoportos kártérítési keresetet a kormány, az egészségügyi minisztérium és Lombardia tartomány ellen.

A per az észak-olaszországi tartomány egyik gócpontjában, Alzano Lombardo és Nembro város közötti térségében meghalt idősek halálának körülményeit kívánja tisztázni: kórházban vagy idősotthonban elhunyt betegekről volt szó a pandémia első heteiben, amikor még nem volt közismert a járvány terjedése.

Az elsőnek tartott Covid-19 beteget tavaly február 20-án azonosították a lombardiai Codognóban, ami az új koronavírus-járvány hivatalos kezdeti dátumának számított. A kártérítést követelők szerint azonban

a betegség már korábban jelen volt a térségben.

Az ügyvédeik által benyújtott több mint kétezer oldalas vádirat szerint a kisvárosok kórházai már januárban tele voltak tüdőgyulladásos idős beteggel.

Mindennek ellenére Alzano Lombardo és Nembro idősotthonai és kórházait csak február 23-án zárták le, majd a pánik elkerülésére hivatkozva egy nap után újranyitották. A teljes zárlatot csak március közepén rendelték el.

A halottanként 200 ezer euró kártérítést követelő családtagok úgy látják, hogy az akkori, Giuseppe Conte vezette kormány és a Roberto Speranza vezette egészségügyi tárca alulbecsülte a veszélyt, és nem cselekedett a lakosság védelmében.

A volt miniszterelnököt, a volt és jelenlegi egészségügyi minisztert, valamint Lombardia tartományi vezetőit Bergamo ügyészsége is meghallgatta már a vizsgálat keretében, amely szintén arra keres választ, hogy a hatóságok időben léptették-e életbe a járvány miatti válságintézkedéseket.

Lombardia régióban, és kiemelten Bergamo térségében volt a legmagasabb a halottak lakossághoz mért aránya a járvány első hullámában.

(via mti)

Valódi Hírek