Követeli a DK: Elérhetővé kell tenni az egyetemi oktatást a mozgássérült fiataloknak is

Kiderült, sok mozgássérült fiatalnak annyira nehéz egyetemen tanulni, hogy inkább nem is jelentkeznek.

Bősz Anett fontos problémára hívta fel a figyelmet, és azt ígéri, 2022 után a következő kormány akadálymentesíti az egyetemeket.

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese közleményében arról írt, hogy sok mozgássérült fiatal panaszkodik arra, mivel nem jutnak be a tantermekbe, klubokba, könyvtárakba, étkezőkbe, ezért

inkább vagy nem jelentkeznek egyetemre, vagy külföldi felsőoktatási intézményt választanak.

A problémát Bősz szerint nehezíti, hogy sok a műemlék-épület, amely csak korlátozottan építhető át.

A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy a következő kormánynak meg kell vizsgálni az összes egyetemi és főiskolai épületet,

és megoldást kell keresni a mozgássérültek közlekedésére. Ebben a munkában számítunk a tanárok, oktatók, diákok aktív és támogató közreműködésére.

A Dobrev Klára által vezetett új kabinetben a DK mellett a Liberálisok is kiemelten fontosnak tartják az esélyegyenlőség biztosítását”.

Bősz leszögezte: senki nem szenvedhet hátrányt, nem eshet ki az egyetemi oktatásból amiatt, mert a hiányos infrastruktúra nem teszi lehetővé a zavartalan tanulást.

(dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek