Újabb felháborító rekordot döntött az Orbán-kormány — Ezt is a legszegényebbek fogják megérezni (+videó)

Magyarország végre csúcstartónak számít valamiben.

„Újabb szomorú rekord az Orbán-kormánytól: a gazdaság újraindításával minden eddiginél nagyobbra, 5,1 százalékra ugrott a pénzromlás üteme, amivel Magyarország csúcstartónak számít Európában”

— erről beszélt Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció politikusa a hétfő délutáni online sajtótájékoztatóján.

Szakértők szerint

a rekordmagas infláció hátterében a rossz kormányzati döntések és az MNB elhibázott gazdaságpolitikája áll,

hiszen a jegybank a már négy éve egyre gyorsuló áremelkedések ellen nem lépett fel időben, az eddig folyamatosan romló mutatókat pedig a koronavírus okozta válság még drasztikusabban rontotta.

Mindeközben a nyugdíjrendszer fideszes átalakítása miatt egyre több nyugdíjas kerül kilátástalan helyzetbe,

a nyugdíjak értéke folyamatosan csökken.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy Orbán és Matolcsy gőgjének és hozzá nem értésének megint a járvány által leginkább sújtott társadalmi csoportok isszák meg a levét!

A Fidesz hazudott a nyugdíjasoknak a nyugdíjrendszer átalakításakor, hazudott akkor, amikor a svájci indexálás kivezetésével több mint 1 millió forinttal károsított meg minden nyugdíjast, hazudott a nevetségesen alacsony nyugdíjkompenzáció megszavazásakor, és hazudott most is, amikor megígérte, hogy megvédi az időseket a járvány okozta gazdasági válságban.”

— szögezte le Arató.

Hozzátette, a jövőre felálló demokratikus kormány Dobrev Klára vezetésével újra be fogja vezetni a nyugdíjak svájci indexálását, és

100 plusz 50 ezer forinttal fogja kárpótolni az Orbánék által becsapott nyugdíjasokat.

A teljes tájékoztatót itt tudod megnézni:

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/07/05/cserben-hagyta-az-idoseket-a-kormany-nyugdijrendszere-ketharmaduk-gyors-utemben-csuszik-a-szakadek-fele

Valódi Hírek