FRISS: Száz százalékban visszatér a lengyel belpolitikába Orbán egyik legnagyobb kritikusa

Donald Tusk teljes állásban vette át a lengyel Polgári Platform irányítását.

Visszatér a lengyel belpolitikába, és „teljes állásban” átveszi az ellenzéki Polgári Platform (PO) irányítását Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) eddigi elnöke

– jelentették be szombaton Varsóban a párt országos tanácsának kongresszusán.

„Száz százalékban tértem vissza”

– fogalmazott felszólalásában Tusk, miután a PO eddigi elnöke, Borys Budka beszédében felkérte őt, hogy vegye át a párt irányítását, és vállaljon szerepet a lengyel belpolitikában, „ne félállásban, hanem százszázalékosan” .

Tusk szerint a PO nélkül nem lehet legyőzni a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosságot, a pártnak vissza kell szereznie az önbizalmát, a jövőbeli választási győzelembe vetett hitét, és ő ebbe akarja fektetni energiáját.

„Lengyelországra gondolok, ha elalszom, ha felkelek, Európa valahogyan tartja magát”

– jelentette ki az EPP eddigi elnöke.

A Európai Néppárt elnökeként Tusk több alkalommal is élesen kritizálta Orbán Viktort. Tavaly októberben a Szabad Európának adott interjújában többek között arról beszélt, hogy Orbán illiberális demokráciáról alkotott víziója valójában egy „korcs demokrácia” terjesztése Magyarországon.

Tusk hozzátette, hogy hasonló negatív folyamatok vannak Lengyelországban is, és szerinte a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia.

A tavaly ősszel kirobbant Szájer-botrány kapcsán pedig a Twitter-oldalán írt arról, hogy a Fidesz már nem illik a néppárti családba.

(via mti)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/12/09/donald-tusk-kemeny-uzenete-orbaneknak-megbukott-a-vetos-zsarolas

Valódi Hírek