Elképesztő cinizmus: Ezzel magyarázta Orbán zsebelemzője, miért költenek megint csilliárdokat a nemzeti konzultációra

Erre nincsenek szavak.

A nemzeti konzultáció intézménye nyomán a kormányzati döntések az emberek akaratával összhangban történnek, illetve az eredményük nemzetközi, uniós színtéren legitimációt nyújt a kormány számára — jelentette ki a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Palóc André úgy gondolja, a baloldal azért kritizálja a nemzeti konzultáció intézményét, mert a jobboldallal ellentétben a baloldali kormányok

nem társadalmi konszenzus mentén hozzák meg a döntéseket.

Vagyis előbb hozzák meg a döntést, és utána megpróbálják azt ráerőltetni a társadalomra — fejtette ki az elemző, aki a most induló, 11. nemzeti konzultáció apropóján nyilatkozott a csatornának.

Úgy vélekedett: miközben az elmúlt időszakban sok kormány belebukott a járvány kezelésébe, a magyar kormány éppen a nemzeti konzultációnak köszönhetően sikeresen, a társadalmi konszenzus mentén tudta kezelni a pandémiát.

Rámutatott: emellett a konzultáció fontos következménye, hogy az uniós térben is felhatalmazást ad a kormány számára, hiszen Brüsszelben is bemutatható, hogy a kormány az emberek akaratának megfelelően cselekszik.

A sikerét az is mutatja, hogy mára számos más ország, például az Egyesült Királyság, Franciaország és Írország is alkalmazza ezt az intézményt — mondta Palóc André.

(via mti)

Valódi Hírek