Az államtitkár úgy tudja, keresztényellenes támadás a német-magyar meccs körüli „balhé”

Szerinte a krisztusi tanítás ellen van.

A magyar kormány fontosnak tartja a kereszténydemokrata értékeket — hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budajenőn.

Menczer Tamás a Hit közösséget teremt című konferencián kijelentette: Magyarországnak kereszténydemokrata kormánya van, amely a hitet, a közösségeket, azok legkisebb egységét, a családot, annak védelmét és támogatását, a magyar nemzeti közösséget és a nemzetiségi közösségeket is ugyanúgy fontosnak tartja.

Az államtitkár a Kárpát-medencei nemzetiségek zarándok- és kegyhelyei állandó kiállításának is otthont adó budajenői Magtárban szólt arról is, hogy a német nemzetiségi közösség mindig példát mutatott, és mutat ma is, hitből és közösségépítésből, példájukat mindenkinek érdemes követnie.

A koronavírus-járványra utalva azt mondta, hogy egy ilyen nehéz helyzetből olyan közösség tud kijönni, amelynek tagjai erősítik egymást.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében a többi közt arról beszélt, hogy a francia forradalom következménye az a szemlélet, miszerint a hit kizárólag személyes ügy.

„Ne dőljünk be ennek!”

— hangoztatta, hozzátéve, hogy a hit egyik oldalról személyes, másik oldalról közösségi ügy.

Álláspontja szerint a szerdai Németország-Magyarország Eb-mérkőzés körüli „balhé”, csak látszólag politikai ügy, inkább „egyértelműen a kereszténység elleni támadás”. Ugyanis — folytatta — olyan értéktelenséget akarnak ráerőltetni a világra, az emberekre, a fiatalokra, ami a hit ellen, a krisztusi tanítás ellen van.

Soltész Miklós a 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva szólt arról is, hogy a nemzetiségiek több mint kétharmada vallotta magát valamely felekezethez tartozónak, ami jóval — mintegy 15 százalékkal — meghaladta ugyanezt az arányt a többségi társadalomban. Ha a nemzetiségeket meg akarjuk tartani, kell hozzá a köznevelés, az intézmények, az önkormányzatiság és a civilek támogatása — sorolta, majd emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta meghatszorozta a magyarországi nemzetiségek támogatását.

A budajenői Magtár és a budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében tartott konferencián Ritter Imre nemzetiségi képviselő köszöntőjében egyebek mellett azt mondta, hogy „számunkra a nemzetiség és az egyház egy tőről fakad”.

(via mti)

(kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Valódi Hírek