30 kilót fogyott, alig bír lábra állni a fideszes képviselő, aki túlélte a koronavírust

111 napot volt kórházban, műtüdő-kezelést is kapott.

„Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek” — mondta a Halasmédiának adott interjújában Bányai Gábor fideszes képviselő, aki még februárban került kórházba súlyos állapotban koronavírus-fertőzés miatt.

A képviselő hónapokig küzdött a vírussal, jelenleg Balatonfüreden tölti a rehabilitációját, amelyben a fia segít neki.

Elmondta, hogy csupán a kórházba kerüléséig vannak emlékei, a következő négy hónap történéseit már mások mesélték el neki. Bár az első héten javulni kezdtek az értékei,

egy bakteriális fertőzés miatt rövidesen kritikus állapotba került.

Volt időszak, amikor ötféle orvosi eszköz tartotta életben, és műtüdő-kezelésre is szorult.

„A szívem kétszer megállt, a klinikai halál állapotába kerültem, újra kellett éleszteni. Hála Istennek az agyam nem sérült, ami hetekkel a Szegedre kerülésem után derült csak ki. Többször felmerült a tüdő transzplantáció, amire végül nem került sor”

— mondta a lapnak, hozzátéve, hogy a tüdeje annyira elkocsonyásodott, hogy összesen 10 százaléknyi ép légzőfelülete maradt. Pünkösdkor volt egy fordulópont, ekkor került le a műtüdőről, tüdeje tisztulni, állapota pedig javulni kezdett.

„Napok alatt akkorát javult, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek. Ezután nagyon gyorsan lekerültem a lélegeztetőgépről is”

— fogalmazott.

A halálélményről azt mondta: átélt pillanatokat, amikor lekapcsolódott a testi életről,

hangok és üzenetek jutottak el hozzá.

Számára nem kérdés, hogy Istennel került kapcsolatba.

„Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott”

— mesélte. Elmondta azt is, hogy neki csak perceknek tűnt az alvás. Ébredéskor fájdalmak gyötörték, nem tudta, hol van, sírt is. A végtagjait nem érezte, mozogni nem tudott, és beszélni sem tudott, bár szeretett volna gondolatokat közölni.

„Szellemileg ép, de mozdulatlan, kommunikálni képtelen lény voltam. Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna a fizikai, lelki gyötrelmek miatt. Aztán néhány nap alatt kitisztult minden. Találkoztam a családommal, ami óriási erőt adott”

— mondta.

(kiemelt kép: Bányai Gábor/Facebook)

 

Valódi Hírek