Most derült ki: Rogánék 35 évre magánkézbe akarják szervezni a magyar gyorsforgalmi úthálózatot

Közel 2000 kilométer útszakaszt akarnak koncesszióba adni.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn közölte, hogy ma meghirdetik a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és felújítására, valamint üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárást – írja a 24.hu.

Az európai közbeszerzési értesítőben hétfőn megjelent, a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézményeként működő Nemzeti Koncessziós Iroda által közzétett felhívás szerint

csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba.

„A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait” pedig törvényes monopólium keretében adnák oda.

A KTK közleményében azt írja: „több más európai országhoz hasonlóan a Kormány döntése értelmében Magyarország is koncessziós eljárás útján valósítja meg az autópálya felújításokat, tekintettel arra, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan sem az RRF, sem az MMF keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni”.

A felhívás szerint a meglevő és egyes létrejövő gyorsforgalmi úthálózati elemek tekintetében (az 1662 kilométer alaphálózatot, valamint 381 km kiegészítő hálózatot) tervezési, felújítási, építési, ellenőrzési, üzemeltetési, karbantartási és finanszírozási feladatok ellátásáról van szó.

A nyertes rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kapni fog, az üzemeltetésbe adás időpontjától a koncessziós időszak lejártáig.

A koncesszió időtartama 420 hónap, vagyis 35 év.

A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat – tette hozzá a KTK.

Arra ugyanakkor nem tértek ki, hogy a gyorsforgalmi utak költségeit miért a helyreállítási vagy a környezetvédelmi alapból kellene finanszírozni.

A koncessziós modell finanszírozása az államadósság érdemi növelése nélkül valósul meg. A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat – olvasható a közleményben.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek