Gyurcsány alaposan kiosztotta Orbánékat a Parlamentben a legújabb aljasságuk miatt (+videó)

„Jönnek majd olyanok, akik kizavarják magukat először a magánéletükből, utána pedig a közéletből!” – közölte a DK elnöke a melegellenes törvényre utalva.

Az a kormány, amely az emberek értelmének megszólítása helyett a legalantasabb ösztönökre építi a politikáját, romlásba viszi az országot – közölte Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalásában, Márai Sándort idézve.

A DK elnöke szerint azok az emberek fogják végső soron megbuktatni a Fideszt, akik rájönnek, hogy egy történelmi csalás áldozatai lettek.

„Kereszténynek vallják magukát, nyilván ismerik a hét főbűnről szóló tanítást, amelyek közül a hetedik a jóra való restség. Önök szenvednek a jóra való restség bűnében!

Önök veszíteni fognak, ahogy elődeik is. Az önök mintái: Oroszország és Törökország ma a világnak nem minta, hanem elrettentő példa!”

– sorozta a kormányt Gyurcsány, hozzátéve:

„Lehet prédikálni a szószékről, hogy milyen galádak voltunk mi, de a nap végén jönnek majd az emberek és azt mondják, hogy nem kívánjuk azokat, akik bele akarnak szólni abba, hogy hogyan szeressünk, miként találjuk meg személyes boldogulásunkat.

Jönnek majd olyanok, akik kizavarják magukat először a magánéletükből, utána pedig a közéletből!”

– jelentette ki a DK elnöke, Németh Szilárd sűrű szemforgatásai közepette.

Videó:


.

A Demokratikus Koalíció hétfőn közölte azt is, hogy tiltakozásul kivonulnak az ülésteremből kedden, a melegellenes törvénymódosítás végszavazásának napján.

Valódi Hírek