Orbán: Én is sokat 16 óráztam, de a fizetésem nem változott, sőt még emelkedett is

Rádióinterjú.

„Jó esély van arra, hogy ha sikerül a gazdaság újraindítása, akkor a nyugdíjprémium is magasabb lesz, mint korábban” – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában péntek reggel.

A miniszterelnök elmondta, nagy vita volt arról, hogy mihez kezdjenek akkor, ha több lesz a pénz, azoknak kell visszaadni, akik a legnagyobb terhet viselték a válság idején.

„Meggyőződésem, hogy a válság idején a legnagyobb terhet a családosok vitték” – tette hozzá Orbán, aki szerint az szja-visszatérítés „szellemes, igazságos és újszerű gondolat”, de ezt is a nemzeti konzultáció kérdései közé bocsátják.

Nemzeti konzultáció

Az újabb konzultáció legfőbb kérdése Orbán szerint az lesz, hogy „egyetért-e az ország abban, hogy a gazdaság már nem ugyanaz lesz, mint a járvány előtt.

Felfogásunk szerint nagy változások lesznek a válság után, és fel kell készülnünk arra, hogy lesznek még járványok”

– mondta Orbán, aki szerint a járványok és a népvándorlások kora következik.

A nemzeti konzultációban ezért közlése szerint lesznek kérdések a járványról, a gazdaságról és a migrációról is.

„Migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján”

– jelentette ki Orbán.

Elmondása szerint tavaly ilyenkor az illegális határátlépések száma 10 ezer volt, idén ezzel szemben 38 ezer, ezért szerint ebből is látszik, hogy a migrációs nyomás nő.

„Elmegy a járvány kérdése, visszakerül a migráció kérdése az európai politikába. Magyarország álláspontja viszont világos: mi elutasítjuk a migrációt”

– jelentette ki.

Orbán elmondta, felmerül az a kérdés is, hogy „lehetünk-e jó emberek, ha nem engedjük be a migránsokat Magyarországra”.

„A migráció rossz dolog, nincs jó migráció, csak rossz migráció van, mert ez azt jelenti, hogy az ember nem tud boldogulni ott, ahol született”

– fogalmazott Orbán, hozzátéve, a jó dolog az, ha mindenki ott boldogul, ahol megszületett, ezért szerinte ebben is kell segíteni.

„Előfordulhat, hogy valakinek a háború és a jó ég tudja, milyen istencsapása miatt el kell jönnie onnan” – mondta, de szerinte a cél akkor is csak átmeneti segítség lehet azzal, hogy azok, akik elmenekültek utána visszamehessenek.

A gazdaság újraindítása

Orbán szerint a szűkösség nem bezárkózást eredményez, hanem hirtelen az emberek közötti kapcsolatrendszerek is szeretetteljesebbek lettek, jobban lehet számítani a szomszédra, a munkatársa. Ezt tapasztalta a kis- és középvállalkozások, a munkaadók esetében is.

„Ebben a kereskedelmi és iparkamarának elévülhetetlen szerepe van” – vélekedett Orbán, aki szerint a kamara dolgozta ki a javaslatokat, hogyan tudna a kormány segíteni a munkavállalóknak, majd példaként említette a fix kamatozású, olcsó, hosszú lejáratú hiteleket.

Második oltás

Több mint 137 ezer ember nem vette fel a második oltást, holott már korábban meg kellett volna kapnia, ezért mindenkit arra kért, hogy vegyék fel a második oltásukat, ellenkező esetben elveszítik a védettségi kártyájukat.

Tíz nap rendkívüli szabadság

Orbán szerint a válság nem csak azokat viselte meg, akiknek valamilyen közvetlen anyagi nehézségük fakadt a beszűkülő gazdasági lehetőségek miatt, így például elveszítették az állásukat. Hanem azokat is, akik végigdolgozták az elmúlt 16 hónapot, ahogy azokat is „megrángatta a válság”, akik egyébként többet kerestek, mint a válság előtt.

„Én is 16 óráztam. Az én fizetésem nem változott, sőt inkább talán valamennyit emelkedett. Engem is megrángatott a járvány, mert 16 órázni, az eszi az embert, és sokan vagyunk így”

– jelentette ki, majd az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat is arra biztatta, hogy vegyék ki a 10 nap szabadságot, mert „rájuk fér”.

Minimálbér-emelés

„A családoknak anyagilag is nagyobb biztonságban kell lenniük és azokat is meg kell erősíteni, akik a legkevesebbet keresik, ezért a minimálbért meg kell emelni”

– mondta Orbán, aki szerint

a minimálbér emelés önmagban nem hoz politikai sikert, hiszen 1998-ban is megemelték a béreket, 2002-ben mégis elvesztették a választásokat.

Szerinte nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy a kis- és középvállalkozások ne menjenek tönkre, hiszen nehéz kigazdálkodni a magasabb minimálbér járulékterheit, ezért kell egyszerre az emeléssel valamilyen könnyítést adni a munkáltatóknak.

 

Valódi Hírek