Orbán: Mi a focistáktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem éppen az ellenkezőjét (+videó)

Kijelentette: egyáltalán nem szimpatizál a „térdelősdivel”, hanem a szurkolókkal ért egyet.

Orbán Viktor váratlanul megjelent Gulyás Gergely miniszter mellett a csütörtöki kormányinfón. Így miután a miniszterelnök bejelentette, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak a gazdaság újraindításáról, hosszú idő után először újságírók is személyesen tehették fel a kérdéseiket.

Az M1 újságírója így többek között arról kérdezte Orbánt, mit gondol arról, hogy a magyar szurkolók kifütyülték az ír válogatott labdarúgóit, amikor a rasszizmus elleni tiltakozásként letérdeltek a kedd esti barátságos mérkőzésen a Szusza Ferenc stadionban.

„Ezzel a térdelősdivel a legkevésbé sem szimpatizálok. Szerintem semmi helye az ilyesminek a sportpályákon, a sport másról szól”

– válaszolta Orbán, hozzátéve, az ilyen gesztusok szerinte kultúrafüggőek.

„Az a kulturális kontextus határozza meg, hogy mi helyes és mi nem helyes tenni, amely egy-egy nemzetnek a történetében kifejlődött. A magyar kultúrális összefüggésben három esetben engedett meg, sőt várt el az ilyen gesztus:

a magyar ember a Jóisten előtt, a hazája és a szerelme előtt térdel le, ha megkéri a kezét. Minden más esetben ez Magyarországon kultúraidegen”

– vélekedett Orbán.

„Mi a focistáktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem az ellenkezőjét várjuk.

Azt várjuk, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerült és úgy hozza, akkor állva haljanak meg. Ez a minimum, amit elvárunk, nem azt, hogy letérdeljenek”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint ez a gesztus a mi kultúránktól „teljesen idegen”.

Orbán ugyanakkor azt elismerte, hogy a „gyorsan terjedő gesztusrendszer” mögött van „valóságos, történelmi morális megfontolás”. Ez ugyanakkor szerinte a rabszolgatartó országokból indult, és ennek a súlyát nem látják a magyarok, mert Magyarország soha nem volt rabszolgatartó ország.

Orbán szerint ezért hiába hozzák fel ezt a terhet a futballpályára, „mi nem tudunk nekik segíteni ebben”.

„Úgyhogy én a szurkolókkal értek egyet, és helyeslem, hogy a magyar csapat harcolni fog, és ha kell, akkor majd állva hal meg”

– zárta válaszát Orbán, akinek a véleményét Gulyás Gergely is osztotta.

Valódi Hírek