Polt Péter úgy tudja, a magyar ügyészség jobban teljesít, már csaknem 100 százalékos a váderedményessége

Kövér László szerint pedig a legfőbb ügyész és az ügyészség is független.

Kizárólag a törvényt és az igazságot szem előtt tartó ügyészség működik Magyarországon” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke az ügyészség fennállásának 150. évfordulója alkalmából.

Kövér László úgy fogalmazott: ahogy a 19. században igaz volt, ma is elmondható, hogy

az ügyészség a magyar szuveneritás egyik fontos tartóoszlopa.

Az Országgyűlésnek felelős legfőbb ügyész minden évben számot ad tevékenységéről, és a beszámolókból megállapítható: lelkiismeretesen, kiemelkedő szakmai tudással és alázattal látja el feladatait.

Kövér László felidézte: 150 éve fogadta el az Országgyűlés az 1871. évi 33. törvénycikket, amely létrehozta a modern magyar ügyészi szervezetet. A házelnök a kiegyezés kora egyik nagy eredményének nevezte a kodifikációt.
Bár a kiegyezéssel Magyarországnak az állami szuverenitása egy részéről le kellett mondania, az igazságszolgáltatása független lett – mondta a házelnök.

Hozzátette: a gyakorlatban ez a függetlenség a 19. század végén is csak komoly harcok és viták árán valósulhatott és maradhatott meg, az igazságszolgáltatást külföldi befolyástól és belpolitikai csatározásoktól is védeni kellett.

Az Országgyűlés elnöke szerint „az elmúlt 150 év bizonyította azt, hogy az ügyészség valódi küldetése, azaz az állam büntetőjogi igényének kizárólagos képviselete attól függetlenül meg tud valósulni, hogy milyen felügyeleti struktúrába illeszti az alkotmányos szabályozás a vádhatóságot„.

Az ügyészség jelenkori közjogi státuszának kialakítása szempontjából meghatározónak nevezte azt a 2004-es alkotmánybírósági határozatot, amely deklarálta többek között, hogy a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről – a magánvád vagy a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve – kizárólag az ügyészség dönthet.

Ezt más szerv, így az Országgyűlés vagy annak bizottsága sem vizsgálhatja és nem kényszerítheti az ügyészséget döntésének a megváltoztatására

– mondta a házelnök.

Kövér szerint a 2011-ben elfogadott alaptörvény 29. cikkének első bekezdésében e jogi hagyományok is rögzítve mondja ki, hogy

a legfőbb ügyész és az ügyészség független, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője.

Kövér László külön beszélt az ügyészség nemzetközi együttműködéseiről is:

Magyarország elkötelezett az európai uniós együttműködés iránt, így szoros kapcsolatot ápol elsősorban a többi európai uniós tagállam ügyészségével.

A jelenben sincs sem elvi, sem gyakorlati indok arra, hogy bármilyen nemzetközi bűnüldöző szervezetek bármilyen módon alárendeljék vagy korlátozzák a független magyar ügyészséget”

– fogalmazott Kövér László.

Polt Péter legfőbb ügyész a videóban kiemelte: az ügyészség a járványhelyzet idején is hatékonyan tett eleget alkotmányos kötelezettségének és eredményesen érvényesítette az állam büntetőigényét.

Hozzátette: a világjárvány miatt az elmúlt évben olyan körülmények közt kellett dolgozniuk, amelyre nem volt példa, a pandémia az ügyészséget is megrázta, sok munkatársuk küzdött meg a betegséggel és öt kollégájuk elhunyt.

Polt beszámolt arról is, hogy a vádemelések 71,7 százalékában büntetővégzést indítványoztak, bíróság elé állítás mindössze a vádemelések 5 százalékában történt és

tovább nőtt az ügyészség váderedményessége, ami már 98,9 százalékos.

„A közérdekvédelmi területen a pandémia miatt a szabálysértési ügyek jelentősen csökkentek, amire a szakterület rugalmasan reagált. Növelték a cégek, civil szervezetek nyilvántartási adatainak ellenőrzését, és fokozták a kereskedelmi cégek online értékesítési felületeihez tartozó általános szerződési feltételek vizsgálatát”

– mondta.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/05/26/most-erkezett-magyarorszag-nem-csatlakozik-a-korrupcioellenes-europai-ugyeszseghez

Valódi Hírek