Keményen visszaszólt a volt honvédelmi miniszter a „modern és erős” hadsereg után áhítozó Orbánnak

Juhász Ferenc szerint Orbánt vagy az emlékezete csalja meg vagy szándékosan ferdít.

Beszámoltunk róla, hogy szombat délelőtt átvette a honvédség parancsnokságát Ruszin-Szendi Romulusz a parlament kupolatermében. A parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségén jelent volt Orbán Viktor is, aki arról beszélt, szerinte jelenleg az a feladat, hogy egy „modern, erős” hadsereget építsenek, hogy Magyarországot megtámadni még véletlenül se jusson eszébe senkinek.

A miniszterelnök ezt követően arról beszélt, hogy a magyar politika 2010 előtt súlyos hibákat vétett, mert nem teljesítette a hazával és a katonákkal szembeni kötelezettségeit, megszüntette a sorkötelezettséget, de nem állított a helyére egy modern, ütőképes hadsereget.

„Szerencsére ez idő tájt nem kellett fegyverrel megvédeni a hazát” – vélekedett Orbán.

„Méltatlan állapot volt ez a sok évszázados katonai hagyományokhoz, az alkotmányhoz és a nemzetközi kötelezettségeinkhez. A kormány 2010-ben egy gyenge országot és hadsereget kapott kézhez, csak abban bízhatott, hogy NATO-tagállam volt az ország”

– mondta.

Az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc az ATV Híradónak reagált az elhangzottakra, és azt mondta, hogy Orbán Viktort vagy az emlékezete csalja meg vagy szándékosan ferdít.

„Orbán Viktor nem akar visszaemlékezni Orbán Viktor kormányzására.

Hiszen a magyar honvédség legrosszabbul finanszírozott időszaka az ő első 4 éve, Hende Csabával az élen. Olyan leépítéseket hajtottak végre, olyan beszerzéseket mulasztottak el, amikor most hirtelen kapkodva próbálnak meg valamilyen módon feledtetni”

– mondta Juhász, aki szerint a jelenlegi honvédelmi fejlesztések körülbelül 3 500 milliárd forinttal adósították el a magyar honvédséget.

Juhász úgy fogalmazott, kormány olyan fegyvereket és fegyverrendszereket vásárol, amelyek cél- és okszerűségével kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértők is kételyeket fogalmaznak meg.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek