Rendkívüli: 2 év 6 hónap letöltendőt kért az ügyészség Berki Krisztiánra

Ebből nem lesz kamupártos indulás 2022-ben.

Korábban már megírtuk, hogy letöltendő börtönbüntetést kért a Fővárosi Ügyészség Berki Krisztiánra, aki 2018-ban egy BKV-busz előtt büntetőfékezett. A vádirat szerint az esetet követően a két jármű összeütközött, és több utas megsérült.

Berki tárgyalása először elmaradt, mert pozitív lett a koronavírus-gyorstesztje, másodjára pedig állítása szerint nem tudta átvenni a vádiratot. Kétszeri halasztást követően ma végül bíróság elé állt a botrányhős.

A celeb a bíróságon nem járult hozzá, hogy fotó készüljön róla. Abban az esetben, ha Berki elismerte volna bűnösségét,

2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott volna az ítélőszéktől,

valamint három évre elvették volna tőle a jogosítványt, illetve a közügyek gyakorlásának lehetőségétől is megfosztották volna.

A botrányhős a vádpontok ismertetése után tagadta bűnösségét. Emiatt később a bizonyítási eljárás során védekezhet, amelynek során

egy igazságügyi szakértőt is meghallgatnak.

A következő tárgyalásig megvizsgálják az esetről készült kamerafelvételt, valamint beidézik Berki feleségét is.

A vádlott ügyvédje kérte, hogy ügyfele visszakaphassa A kategóriás, motoros jogosítványát, azonban ezt a bíróság elutasította.

Berki tavaly jogosítvány nélkül vezetett,

emiatt szabálysértési eljárás indult ellene, és egy évre eltiltották a vezetéstől.

(Index nyomán)

Valódi Hírek