Elképesztő indokkal kampányol Kovács Ákos Orbánék kormányon maradásáért

Közeleg 2022.

Interjút adott a Vasárnap nevű kormányközeli portálnak Kovács Ákos. Az énekessel Trianon 101. évfordulója alkalmából beszélgettek, de a művész nemzetközi és hazai aktuálpolitikai kérdésekben is kifejtette véleményét.

Ákos arról beszélt, hogy Trianon megítélése már nem olyan egyöntetű, mint korábban. Szerinte jelenleg „elképesztő káosz van az átlagember fejében” a témában. Ennek okát abban látja, hogy

ma is él az emberarcúnak is mondott szocializmus hazug történelemszemlélete„.

Elmondta, úgy látja, hogy jelenleg az internetes oldalak kommentfolyamain őrültségek jelennek, és ezt saját YouTube-csatornáján is tapasztalja. Hozzátette, a sok féligazság szerint „cinikus dumák” is megjelentek Trianon kapcsán, amely szerint a magyar társadalom megérdemelte a magyar területek jelentős részének elvesztését.

A zenész kifejezte, úgy látja, Ausztria felelősségét senki nem firtatja, pedig ők is kaptak Magyarország területéből egy szeletet. A trianoni békediktátummal „fel akarták számolni a magyarságot„, ugyanis voltak olyan tervek, amelyek szerint csak Budapest és környéke maradt volna magyar kézen.

Ezután a portál szerkesztője kérdezés helyett kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a baloldal a történelem átírásán szorgoskodik. Ákos ehhez csatlakozva hozzáfűzte, hogy

{a} kormányzást kaparintotta meg a radikális baloldal odaát„.

Kijelentette, hogy egyes, Kelet-Európából az Egyesült Államokba emigrált személyek a kommunista diktatúrák hagyományait fedezték fel a Joe Biden-kabinet intézkedéseiben, amelyekkel szerinte a múltat akarják elkerülni. Hozzátette, ha a ma élők a múlt hibáiból okulnának, akkor nem hagynák, hogy hasonló erők hatalomra kerüljenek.

A határon túli magyar területeken adott koncertekkel kapcsolatban a 2003-as tusványosi fellépést említette, amellyel szerinte nézőcsúcsot döntöttek. Elmondta, egy évvel később még többen voltak kíváncsiak rájuk, ezért 15 éven keresztül nem is hívták őket, hogy ne zavarják meg „a más irányú kulturális folyamatokat„.

A mai magyar politikai helyzetre is reflektált az énekes. Szerinte „haladó szellemiségű illetők” előálltak egy gondolattal, amely szerint nem szükségesek különálló nemzetek. „Ez a proletár nemzetköziség él tovább az Európai Egyesült Államok nevű szörnygondolatban” — mondta, utalva a DK és más európai uniós pártok elképzelésére utalva.

Végül a jövő évi választásokra való homályos utalásként is felfogható gondolatokat közölt. Elmondta,

óriási túlerővel kell szembeállniuk azoknak, akiknek „fontos a nemzet„,

és össze kell fogniuk a függetlenségük „maradékáért„, illetve érdekeikért.

Az interjút könnyen értelmezhetjük a 2022-es választási kampány egyik PR-cikkeként, amellyel az énekes Orbánékra való szavazásra buzdít. Úgy látszik, már idén nyáron elindul a szavazatokért való harc.

(Vasárnap/Nyugati Fény)

Valódi Hírek