Videóval: Kínosan makogtak a fideszesek, amikor a kínai spicliképző melletti utcanevekről kérdezték őket

Szerintük vicc és provokáció az utcák átnevezése.

Beszámoltunk róla, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat átnevezte azokat a környező utakat, ahová a kormány tervei szerint a Fudan Egyetemet építenék fel. Így többek között lesz Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út is a 9. kerületben.

Ezzael kapcsolatban a szerdai kormányülés előtt a Telex kérdezte a kormánytagokat arról, mit gondolnak az átnevezésről, illetve arról, hogy szombaton egy többezres tüntetést is szerveznek a kínai egyetem ellen.

Kovács Zoltán államtitkár a lapnak elmondta, nem tudja, hogy a politikai bölcsesség mennyire van a baloldal oldalán, de úgy látja, hogy

„elvesztették a józan eszüket”.

Magyar Levente, külügyi államtitkár szerint ez egy provokatív lépés a városvezetés részéről, és mivel a dolog érdemét szerinte Karácsony Gergelyék nem tudják befolyásolni, ezért maradnak ezek a felületes eszközök.

Süli János tárca nélküli miniszter pedig mindössze úgy reagált, hogy

„viccnek jónak tartom”.

Palkovics László innovációs miniszter szerint Karácsonynaknem volt eredeti az ötlete, mert

„ezt New Yorkban már csinálják”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt mondta, a IX. kerületi önkormányzat él azzal a lehetőséggel, hogy elnevezzen utcákat olyan népcsoportokról, amiket fontosnak tart, ez a jogosultsága.

Semjén Zsolttól a Telex azt is megkérdezte, mit gondol arról, hogy a hétvégén tüntetést tartanak a Fudan Egyetem ellen Budapesten. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, ez is a kormánynak köszönhető.

„Annak köszönhetik ezek a derék emberek, hogy tüntethetnek, hogy egy olyan nagyszerű kormány van, amelyiknek sikerült a vírus harmadik hullámát lényegében legyőzni.

Miután sokkal előrébb vagyunk oltások tekintetében a kínai és az orosz vakcináknak köszönhetően, mint a többi nyugati ország, ezért előbb tudjuk kivezetni a korlátozásokat és ezért nyílik meg a lehetőség arra, hogy tüntethessenek”

– vélekedett Semjén Zsolt.

A teljes videót itt tudod megnézni:

https://youtu.be/h_c13o5ER5c

Valódi Hírek