Fürjes Balázsék nagy bejelentést tettek: Ezzel győzködik a budaiakat, hogy jövőre Orbánékra szavazzanak (+videó)

Hullanak a közpénzmilliárdok.

Videót tett közzé Facebook-oldalán Fürjes Balázs, a Fidesz XII. kerületi országgyűlésiképviselő-jelöltje. A politikus Gór Csaba II. kerületi jelölttel közösen

bejelentette, megkezdődik a romos állapotban lévő Kútvölgyi Kórház homlokzatának felújítása.

Fürjes elmondta, „vállalhatatlan” állapotban van a klinika homlokzata, és azt a Hegyvidék szégyenének nevezte. Kifejtette, „fel kellett gyorsítani” a munkálatokat, ezért már kedden megkezdődött az építkezés az épületen. Azt azonban nem fejtette ki, miért volt szükség erre a sietségre, ugyanis

a kormány éveken keresztül szó nélkül hagyta az épület állapotát.

A kormánypárti politikusok kampánybeszédén részt vett Ralovich Zsolt, az Észak-közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Rendelő főigazgatója is. Fürjes kifejezte, jövő év első felében — bizonyára az országgyűlési választások előtt — elkészülnek az új észak-budai kórház tervei.

A kormánypárti politikus elmondta, hogy évekkel ezelőtt megkezdődött a Kútvölgyi Kórház homlokzatának bontása. Mint kiderült, az épület szerkezete nem bírta volna el a megújult homlokzatot, emiatt pedig leállt a munka. Most azonban egy csapásra elindult az építkezés.

Ezután kijelentette, hogy

Gór Csabával megszereztük a pénzt a kormánytól„,

és ennek révén 11.000 négyzetméternyi felület újulhat meg 11 milliárd forintos támogatásból. A pénzből megtisztítják a csupasz felületeket, majd azokat megerősítik, végül új burkolatot és nyílászárókat kap az épület.

Gór Csaba állami támogatásból zajló rendelőfelújításokról beszélt, majd hozzátette, „ez csak annak köszönhető, hogy a kormány felfogásában az egészség és az emberélet a legfontosabb tényező„.

Fürjes hozzátette, a XII. kerületi szakrendelés eddig a Szent János Kórházban zajlott, a felújítás után azonban átkerül a Kútvölgyi Kórház tömbjébe. Ezáltal a nappali járóbeteg-ellátás zöme a Kútvölgyi úton fog zajlani.

A videó végén Ralovich Zsolt igazgató elismételte, hogy a Szent János Kórház évente 1 millió járó- és 50 ezer fekvőbeteget fogad. A kórház telephelyein elmondása szerint 35-40 ezer négyzetméternyi területet fognak megújítani. Ezután azonban a felvétel megszakadt, amit később sem folytattak.

A videót >>ITT<< lehet megnézni.

(Fürjes Balázs/Facebook)

Valódi Hírek