DK: Orbánék fizessék ki a PCR-tesztjét azoknak, akik a keleti vakcinák miatt nem utazhatnak szabadon!

A párt szerint a kormány ebben is átverte az embereket.

Május közepén derült ki, hogy habár Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott, megállapodtak Horvátországgal abban, hogy kölcsönösen elfogadják a másik ország oltási igazolványát, a beutazóknak a plasztikkártya mellett a két oltást bemutató papíralapú igazolványt is fel kell majd mutatniuk.

Számos ország, így többek között Németország is bejelentette, hogy csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával beoltottak mentesülnek a karanténkötelezettség alól, míg Ausztriában a Szputnyik V-t nem fogadják el a beutazásnál.

Ezzel kapcsolatban tartott online sajtótájékoztatót csütörtökön Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője, aki elmondta: hiába figyelmeztették többször is a kormányt arra, hogy az orosz és a kínai vakcinákkal problémás lesz külföldre utazni, „Orbánék szokás szerint mentek a saját fejük után, ezzel hátrányos helyzetbe hozva azokat, akik keleti vakcinát adattak be maguknak”.

„A DK ezért azt követeli, hogy a kormány fizesse ki az utazáshoz szükséges koronavírustesztet azoknak, akik a keleti vakcinával oltottság miatt most nem utazhatnak szabadon külföldre!

Ideje lenne, hogy Orbánék vállalják a felelősséget azért, hogy rengeteg emberrel elhitették: simán tudnak majd utazni külföldre a keleti vakcinákkal is”

– jelentette ki Varga.

Hozzátette, Orbánék hiába bélyegzik meg őket oltásellenességgel, ha erre felhívják a figyelmet.

„Mi ugyanis kifejezetten oltáspártiak vagyunk. Viszont arra is figyelmeztettünk, hogy Európa országaiban az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadják majd el”

– mondta Varga Zoltán.

.

Valódi Hírek