DK: Hazudott Szijjártó, önmagában mégsem elég a védettségi igazolvány a horvát nyaraláshoz (+videó)

A plasztikkártya mellett papíralapú oltási igazolványt is kérnek.

„Szijjártó Péter hazudott, mégsem elegendő önmagában a védettségi igazolvány a horvátországi nyaraláshoz”

– mondta Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja a párt szerdai online sajtótájékoztatóján.

Ráczné felidézte: a külgazdasági és külügyminiszter múlt héten jelentette be, az utazással kapcsolatban megállapodtak Horvátországgal abban, hogy kölcsönösen elfogadják a másik ország oltási igazolványát, és azok, akik rendelkeznek az igazolással, szabadon közlekedhetnek a két ország között.

Ehhez képest az ember nem túl nagy kutatómunkával ránéz a konzulátus honlapjára, ahol a következő információ áll:

a beutazónak fel kell mutatnia a védettséget igazoló plasztikkártyát és a papíralapú oltási igazolványát, amelyen mindkét oltási dátum szerepel.

A beutazás csak akkor lehetséges, ha a második oltást követően eltelt 14 nap”

– ismertette a DK politikusa.

Hozzátette: a DK szerint Szijjártó Péter „finoman szólva félretájékoztatta a magyarokat”, és nem tudja, hogy valójában milyen egyezményben állapodtak meg Horvátországgal.

A DK ezért követeli a helyzet tisztázását és azt, hogy

a haszontalan, zéró információt tartalmazó plasztik helyett egy használható, informatív igazolványt adjanak a magyaroknak is, ami tartalmazza azokat az információkat, amivel szabadon tudunk utazni”.

Ráczné Földi Judit szerint a kormány által kiállított igazolvány „annyira sem használható, mint egy pontgyűjtő kártya, mert annak legalább néha van haszna. Ez a kártya ugyanis csak a következőket nem tartalmazza: milyen oltóanyaggal, mikor, hányszor oltották be a kártya tulajdonosát”.

A teljes videót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek