Felmérés: Még a Fidesz-szavazók fele is közvetlenül szeretné megválasztani Áder utódját

Pedig a Fidesz lesöpörte az asztalról az erről szóló javaslatot.

A magyar lakosság, de még a Fidesz-szavazóknak is mintegy fele egyetértene a közvetlen államfőválasztás bevezetésével, valamint azzal, hogy 2022-ben majd csak a következő Országgyűlés, nem pedig a mostani Fidesz–KDNP-s többség válassza meg Áder János utódját

– derült ki a Závecz Research május elején végzett felméréséből, amely a Telex birtokába került.

Az ország felnőtt népességét reprezentáló adatokból ugyanis kiderült: a megkérdezettek

52 százaléka

egyetért azzal, hogy a köztársasági elnök utódját a jövő évi választás után megalakuló új parlament válassza meg.

Fotó: Telex/Závecz Research

Ezzel szemben 35 százalék fejezte ki egyet nem értését, 13 százalék pedig nem tudott válaszolni a kérdésre.

A pártpreferenciák szempontjából

  • a kormánypárti szavazók 49 százaléka,
  • az ellenzéki választók 61 százaléka,
  • a párt-nélküliek 42 százaléka

fejezte ki egyetértését azzal, hogy az új köztársasági elnököt már egy új összetételű parlament választhassa meg.

A Závecz-kutatása emellett kitért arra is, hogy a felnőtt lakosság mit gondol a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról. Így kiderült:

  • a megkérdezett magyarok 56 százaléka egyetért,
  • 30 százaléka nem ért egyet
  • 14 százaléka pedig nem tudja, mit gondoljon arról, hogy a következő Országgyűlésnek lehetővé kellene tennie a közvetlen államfőválasztást Magyarországon.

A pártpreferenciákat tekintve a kormánypárti szavazók

48 százaléka támogatná a közvetlen köztársasági elnökválasztás bevezetését,

míg 38 százalékuk utasította el ezt a felvetést, míg 14 százalékuk pedig nem tudott felelni erre.

Az ellenzéki szavazók esetében túlnyomó többségük,

68 százalékuk egyetért,

25 százalékuk ellenzi ezt, és csak 7 százalék nem foglalt állást. A pártot nem választó/párt-nélküliek 48 százaléka támogatja, 26 százaléka viszont nem ért egyet azzal, hogy jövőre lehetővé kellene tenni a közvetlen államfőválasztást.

Az MSZP képviselője, Molnár Gyula április 15-én nyújtott be javaslatot arra vonatkozóan, hogy néhány héttel a jövő évi választás előtta Fidesz–KDNP ne dönthessen egyedül arról, ki lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.

Áder mandátuma ugyanis 2022. március 13-án jár le, az alaptörvény szerint pedig utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az Országgyűlésnek.

A Fidesz-KDNP azonban még tárgysorozatba sem volt hajlandó venni Molnár alaptörvény-módosító indítványát, így 2022-ben is a választást és az új Országgyűlés megalakulását „be nem várva” kell választani a következő államfőt.

(telex nyomán)

Valódi Hírek