Kuncze Gábor: Dobrev Klárát támogatom, őt tartom a legalkalmasabbnak

Ki is fejtette, miért.

Az SZDSZ egykori elnöke hétfőn a közösségi oldalán tette világossá, hogy az Európai Parlament kétdiplomás, négy nyelven beszélő alelnökét, Dobrev Klárát támogatja a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

Kuncze Gábor posztját változtatás nélkül idézzük:

Dobrev Klárát támogatom

Az ellenzéki pártok sorra megnevezték az előválasztáson induló miniszterelnök jelöltjeiket. Be is indult azonnal a papagáj kommandó, mondván, hogy az egyik nem is beszél angolul. Aztán most erről vitatkozunk. Nem kellene.

Különben is, bármelyik jelölt meg tudja angolul tanulni, hogy “disznósajt”, ahogy elnéztem, újabban megközelítőleg ennyi is elegendő.

Az ellenzéki szavazóknak arról kell majd állást foglalniuk az előválasztáson, hogy kit tartanak legalkalmasabbnak az ország vezetésére, a szembenézésre a NER által okozott különböző szintű problémákkal, a gyanús ügyek következetes kivizsgálására, az ország egyesítésére, a megoldások megtalálására és megvalósítására.

A szavazóknak és a jelölteknek is tudniuk kell, hogy bár ez egy küzdelem közöttük, de csak átmeneti. Lesz egy győztes, aki mögött azután mindenkinek fel kell sorakoznia. A jelölteknek is, szavazóiknak is.

Olyan küzdelem, ahol nem a sebek ejtése, nem a másik megsemmisítése, nem a karakter legyilkolása a feladat, hanem az elképzelések és az alkalmasság felmutatása.

A fentiekre is tekintettel én Dobrev Klárát támogatom és ajánlom figyelmükbe.

Dobrev Klárát, aki

  • jogi és közgazdasági diplomával rendelkezik,
  • beszél négy nyelven (ezekből felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkezik)
  • több éves közigazgatási és kormányzati tapasztalata van
  • az EU Parlament alelnökeként ismeri az európai politikai szereplőket és ő is megfelelő nemzetközi ismertséget tud felmutatni.

A többi jelölt is kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, érdemes azokat ezzel a listával is összehasonlítani.

Nyilván észrevették, hogy nem hivatkoztam arra, hogy a jelöltek között van egy nő is, Dobrev Klára. Nem azért támogatom, mert nő, hanem azért, mert alkalmas.

Az egy más kérdés, hogy Magyarországot még nem vezette nő, ideje lenne ebben is előre lépni. Hazánkra ráférne egy kedves mosoly, az ordibálás helyett a halk szavú érvelés, a hátrányos helyzetűek felé megnyilvánuló empátia és ennek érvényesítése a politika tartalmában.


.

Valódi Hírek