Most érkezett: Mészáros Lőrinc feljelentette Fekete-Győr Andrást

A nemzet széfje bepipult.

Rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel Mészáros Lőrinc a Momentum miniszterelnök-jelöltjét, mert Fekete-Győr András többször is bűnözőnek nevezte őt — írta meg csütörtökön a 444.hu.

Mészáros, aki jelenleg az állami tenderek mellett szerelmi fészkei felújításával van elfoglalva, azt sérelmezte, hogy Fekete-Győr egy márius eleji, 444-ben megjelent interjúban az alábbi módon fogalmazott vele kapcsolatban:

  • „A felcsúti per az Orbán-rendszer politikai és gazdasági felépítőinek, ha úgy tetszik a rendszer fő bűnöseinek a pere lesz. Politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.”
  • „… nekem személyesen is több olyan bizalmas beszélgetésem volt, akár ügyészségen dolgozóval, nyomozóval, sőt titkosszolgálati szakemberrel is, akiktől megnyugtató információkat kaptam arról, hogy lesz jogalap Mészáros Lőrinccel és társaival szemben fellépni.”
  • „… Azok viszont, akik az elmúlt évtizedekben Magyarországon gazdasági pozíciót építettek ki, és értéket teremtettek, ők az új magyar kormány partnerei lesznek a jövő Magyarországának felépítésében is.”

Nem csak ez piszkálta azonban Mészáros Lőrinc csőrét, hanem egy szintén Fekete-Győr Andrással készült Telex-interjú is, illetve a miniszterelnök-jelölti bejelentésről szóló videóban elhangzottak sem tetszettek neki.

A bíróság elutasította a keresetet, mivel miután megvizsgálták a kifogásolt mondatokat, arra jutottak, hogy

„azok ugyan elsőre tényállításnak tűnhetnek, azonban – ahogy az a feljelentésben is szerepel – egzakt konkrétumokat nem tartalmaznak. A feljelentésben sérelmezett kifejezések egyrészt jövőbeni események állítása (»előzetes letartóztatásba kerülhet«; »vádlottak padján fog ülni«; »bíróság fogja elítélni«; »lesz jogalap fellépni«), másrészt pedig egy kifejezésbe sűrítések (»bűnöző«, »széf«, »stróman«, »ellopja az akkori fiatalok jövőjét«), melyek jogilag így nem a tényállítás, hanem a feltételezés, illetve az értékítélet kategóriájába tartoznak, és ekként alkotmányjogi védelmet élveznek”.

Ráadásul Mészárosnak a bíróság szerint közszereplőként többet is kell tűrnie.

Valódi Hírek