„Ha valakit, akkor Olgát nem kell félteni” — Dobrev Klára kiállt a fejlevágással fenyegetett Kálmán Olga mellett

Dobrev szerint még több Kálmán Olgához hasonló női politikus kell a politikába.

Beszámoltunk róla, hogy egy Fidesz-szavazó Orbán Viktort éltetve Kálmán Olga és családja halálát kívánta egy gyűlölködő, trágár és fenyegető tartalmú üzenetben. A volt tévés műsorvezetőt a többek között “fejlevágással” és a családja kiírtásával fenyegette a Facebook-felhasználó.

Kálmán Olga emiatt kedden feljelentést tett az ügyben a II. kerületi rendőrkapitányságon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya egy nappal később, szerda este közölte, hogy azonosították a feltételezett elkövetőt:

az 53 éves V. Gáborról, akit győri otthonában fogták el, kiderült, hogy édesanyja közösségi profilját használva küldte a fenyegető üzeneteket Kálmán Olgának.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára az ügy kapcsán csütörtök délután tett közzé bejegyzést, amelyben biztosította támogatásáról Kálmán Olgát, a DK elnökségi tagját.

Dobrev a Facebook-oldalán azt írta:

„Büszke vagyok rád, Olga! Mert a DK-s női politikusok mindig megküzdenek az igazukért.

Emlékezzünk csak Ráczné Földi Juditra, aki hosszú évek kemény munkájával kiperelte a TAO-papírokat vagy Gy. Németh Erzsébetre, aki az orosz metrókocsik ügyében tett feljelentést.
De ha kell, akkor Strasbourgig megyünk az igazságért, mint Vadai Ágnes Kövér László jogtalan büntetése miatt.

És ha valakit, akkor Olgát sem kell félteni. Kiáll magáért és az igazáért, megvédi magát, ha kell.

Még rengeteg, hozzájuk hasonló női politikus kell a politikába!”

Valódi Hírek