Kiderült: Koronavírus miatt karanténra kötelezték, mégis ott volt a kétharmados szavazáson a fideszes képviselő

Ha meg kell nyomni a gombot, akkor betegen is meg kell nyomni a gombot.

Beszámoltunk arról, hogy Becsó Zsolt fideszes képviselő március elején kapta meg az AstraZeneca oltást, ennek ellenére pozitív lett a koronavírus-tesztje. Szerdán közölte közösségi oldalán, hogy lejárt a hatósági házi karantén.

A képviselő azt írja a posztban, hogy

négy órával az első vizsgálat után megkezdte a kényszerű pihenést.

Ennek alapján a karantén még bőven tartott, amikor múlt kedden a kétharmadok törvényekről szavazott az Országgyűlés.

Ekkor került alapítványi fenntartásba a magyar felsőoktatási intézmények 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszesek által vezetett szervezeteknek.

A parlamenti oldalon megtekinthető, hogy pontosan kik szavaztak aznap (többek közt három „független” képviselő is hozzájárult a törvények elfogadásához, ahogy arra Hadházy Ákos felhívta a figyelmet).

A nevek közt ott van Becsó Zsolté is.

A Telex ezzel kapcsolatban kérdéseket küldött a Fidesz sajtóosztályának, mivel meglehetősen aggályos (több szempontból is), hogy a képviselő betegen részt vett a szavazáson, miközben házi karanténban kellett volna lennie.

(kiemelt kép: Becsó Zsolt/Facebook)

 

Valódi Hírek