Stummer János: Szabotálta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülését, ahol a kínai Fudan Egyetemről akartak tárgyalni

Egyéb elfoglaltságra hivatkozva a Fidesz-tagok nem jelentek meg a tárgyaláson.

Szabotázsakciót követett el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése ellen a kormánypárti frakció – jelentette ki a testület jobbikos elnöke online sajtótájékoztatón.

Stummer János közölte: a bizottság zárt ülés keretében meghallgatta volna, hogy mit tud elmondani az Alkotmányvédelmi Hivatal a Dunaferr-ügyben, az Információs Hivatal a Fudan Egyetem ügyében, továbbá a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is válaszokat vártak a múlt pénteki, a vakcinaregisztrációs honlap elleni terheléses támadással kapcsolatban.

A bizottság kormánypárti tagjai – köztük Halász János fideszes alelnök – hivatali elfoglaltságaikra hivatkozva azonban nem jelentek meg, így az ülés határozatképtelenné vált.

A jobbikos politikus azt mondta: sérelmezik, hogy ez így történt.

„Nem hagyunk nyugtot a kormánypárti képviselőknek és Magyarország kormányának, mert mi továbbra is azt gondoljuk, hogy ezek az ügyek a nemzetbiztonsági bizottság asztalára tartoznak, és oda is kell kerülniük”

– mondta Stummer, hozzátette: biztosan lesz a következő 12 hónapban még alkalmuk arra, hogy ezekhez az információkhoz hozzájussanak.

Ungár Péter, a bizottság LMP-s tagja azt mondta: ő is meglepődve tapasztalja, hogy mindig akkor érte kibertámadás a vakcinaregisztrációs oldalt, amikor nagy volt a felhasználók száma.

Ha egy külföldi szereplő „ilyen cinikusan” időzítve hajtott végre terheléses támadást egy magyar állami közpénzből kifejlesztett honlap ellen, akkor arról minimum zárt ülés keretében tájékoztatni kell a nemzetbiztonsági bizottságot – mondta Ungár.

Enélkül sokakban felmerülhet a gyanú, hogy nem történt terheléses támadás, csak a közpénzből kifejlesztett honlap ilyen rossz minőségű – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hat hónapban hat ilyen támadás volt, ezért kérdés, hogy mit tett a kibervédelmi intézet.

Az LMP-s politikus elmondta azt is, hogy a Fudan Egyetem ügyében meghívták a keddi ülésre Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki jelezte: nem tud ott lenni, és helyettest sem küldött.

Márpedig eddig minden, a Fudan ügyében feltett kérdésükre azt a választ kapták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az illetékes – tette hozzá.

Mostanáig nem kaptak választ arra a fontos kérdésre sem, hogy az egyetem létrehozásához szükséges hitelszerződésben lesz-e stabilitási záradék, vagyis a magyar kormány kötelezettséget vállal-e arra, hogy nem módosít munkavédelmi és természetvédelmi szabályozást – jelezte.

Az, hogy a kormánytöbbség kedden nem ment el az ülésre, „sok mindent elmond” arról, mennyire komolyan veszi Magyarország szuverenitását és a nemzetbiztonsági bizottságot

– fogalmazott Ungár Péter.

Molnár Zsolt, a testület MSZP-s tagja hangsúlyozta: az országgyűlési választások közeledtének „csalhatatlan jele”, hogy ilyenkor a nemzetbiztonsági bizottság átalakul „nemzetbizonytalansági bizottsággá”.

Az előző ciklusokban is megfigyelhető volt, hogy a választások közeledtével különböző ügyrendi, technikai trükkökkel – például kivonulással, nem megjelenéssel, napirendről levétellel – megakadályozza a Fidesz-KDNP, hogy érdemi bizottsági ülést lehessen tartani – mondta.

Hozzátette: mostani viselkedésükkel „csak saját gyávaságukat ismerték be”, ráadásul így a teljes magyar közéletet megfosztják attól, hogy megismerhessék a tényeket a Dunaferr, a Fudan Egyetem, a terheléses támadás ügyében.

Az atv.hu megkeresésére a Fidesz-frakció sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban azt közölte:

„Sem a baloldal által privatizált Dunaferr tulajdonosok közötti vitája, sem a Fudan Egyetem nem tartozik a Nemzetbiztonsági bizottság illetékességi körébe, nem fogjuk hagyni, hogy a baloldal politikai provokációkhoz használja fel a testületet”.

(atv.hu/mti nyomán)

Valódi Hírek