Ezzel a méregdrága luxusautóval jár Rákay Philip, aki állítólag mindent magának köszönhet (+fotó)

Erre telik a tanácsadásból.

Rákay Philipet egy Mercedes-Benz G 500-as terepjáróval szúrta ki az Átlátszó. A Fidesz kedvenc megmondóembere éppen budakeszi lovardájánál forgatott, amikor befutott az autó, amelynek listaára

47 870 000 forint.

Az Átlátszó kérdésekkel is provokálta a kormány influenszerét, de nem jártak sikerrel. A cikkből kiderül viszont, hogy az általa vezetett kocsit 2019-ben gyártották és egy éve vásárolták.

Sturcz Antal, a Totalcar újságírója szerint a Mercedes G-osztály a világ egyik legjobb terepjárója, a gazdagok pedig általában divattárgyként kezelik. A vásárlók 95 százaléka a gyártó szerint sosem megy vele terepre.

Rákay Facebook-reklámjaira április eleje óta több mint 5 millió forintot költött a Megafon-központ. A „jobboldal hangját a Facebookon felerősíteni kívánó” Megafon egy másik hirdetésben éppen közösségi stúdiója tarhál a kormány híveitől.

Rákay Philipnek nem véletlenül telik ilyen autóra: tanácsadócégéből tavaly 100 millió forintot vett ki.

Íme a kocsi:

 

Valódi Hírek