Dobrev Klára: Megvan a tapasztalatom és a tudásom, ami ehhez a feladathoz kell (+videó)

Itt az első interjú miniszterelnök-jelöltként.

„Az elmúlt egy évben, és különösen szeptember ótas nagyon erősödött bennem az elhatározás, hogy muszáj mindent megtenni annak érdekében, hogy 2022-ben kormányváltás legyen”

– mondta a hétfő esti Egyenes Beszédben a saját motivációiról Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje.

Hozzátette: sokat mérlegelt, hiszen miniszterelnöknek lenni óriási felelősség, mert itt van 10 millió ember, akinek a következő 5-10-20 éve azon múlik, hogy ezt az országot jól kormányozzák vagy rosszul.

Dobrev Klára elmondta: meggyőződése, hogy amit ő képvisel, és amit nyújtani tud, arra ennek az országnak szüksége van.

„Nagyon sokat dolgoztam államigazgatásban, külföldi kormányoknak is adtam tanácsot, én látom, hogy mitől működik jól egy állam, és azt is láttam, hogy milyen az, amikor összeomlik”

– mondta el a DK jelöltje, hozzátéve: amit az elmúlt egy évben itthon láttunk, az az összeomlás volt, ezért

2022 áprilisa után újra kell építeni a magyar államot.

Dobrev úgy látja, a leendő miniszterelnök három alapvető tulajdánsággal kell rendelkezzen:

  • tapasztalattal és felkészültséggel, hogy újra tudja építeni az államot
  • határozottsággal és erővel, mert el kell számoltatni a bűnösöket, és az ellopott közvagyont vissza kell adni az embereknek
  • nemzetközi tapasztalattal, mert vissza kell állítani az ország nemzetközi tekintélyét.

Nézd vissza a teljes videót itt:


.

Valódi Hírek