Magánéletéről mesélt Karikó Katalin: Így zajlottak a mindennapok a gyermeke születése után

Az elismert kutató csak ritkán enged betekintést a családja életébe.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének április végi online rendezvényén részt vett Karikó Katalin, a Pfizer és a BioNTech vakcinájának szabadalmáért felelős kutató. A neves professzor ennek során

nem csupán tudományos kérdésekről, de magánéletéről is beszélt.

A professzor 1978-ban kezdte meg pályáját Szegeden, a Biológiai Kutatóközpontban. A beszélgetésben arról számolt be, hogy korlátozták a laboratóriumban elvégzett munkaidőt a terhessége során, ugyanis ott radioaktív anyagokkal és vegyszerekkel foglalkozott.

Elmondta, lányát — az azóta kétszeres olimpiai bajnokká lett — Francia Zsuzsannát már négyhónapos korában bölcsődébe adta születése után, a nyolcvanas évek elején. „Nagyon kedvezményes volt ez az ellátás a ’80-as évek elején. A gyermekorvos napi látogatása pedig biztonságot jelentett. Lehetett üzenő füzetbe írni azoknak, akikre rábízta az anya a gyermekét.

A dolgozó nő úgy érezhette, hogy szakértők vigyáznak a kicsire, akit közösségben helyezett el” — mesélte a kutató. Hozzátette, hogy nőként nagy segítség volt számára a bölcsőde.

Karikó Katalin lányának már gyermekként feszes napirendhez kellett szoknia, ugyanis a professzor amerikai kutatói pályája kezdetétől hajnalban kelt.

A kislányom már második-harmadik osztályos korában tudta, hogy egyedül kell felkelnie, fel kell öltöznie…

Ha a férjem az éjszakai műszakból hazajött, elvitte az iskolába” — ismertette a 80-as évek végén jellemző mindennapjaikat.

Említette, hogy egy idő után már egyedül ment a lánya a buszmegállóba, ahol az iskolabusz felvette, és elvitte az intézményig. Délután, az iskola után a kutató ment a gyermekéért.

Karikó Katalin és férje eltérő műszakokban dolgoztak, és a lányukon keresztül kommunikáltak egymással.

Délután az apa reggeli üzenetét kapta meg a feleség, míg reggel az anya délutáni közlését ismerhette meg a férj.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek